
Elszállt. A Tarommal már csak két hónapig a Heathrow repülőtérre repülni
Fotó: Facebook/Tarom
A Tarom október 27-től nem indít több járatot a londoni Heathrow repülőtérre, mivel a résidőket a Qatar Airwaysnek adták el.
2024. augusztus 19., 12:572024. augusztus 19., 12:57
A Szabad Európa szerint a tranzakciót augusztus 14-én jegyezték be, az árat nem pontosította a román cég.
Ugyanakkor a Boardingpass.ro korábban arról írt, hogy a Tarom elutasított egy húszmillió fontos ajánlatot a résidőkért.
2016-ban az Oman Air 75 millió dollárt fizetett az Air France-nak a Heathrow repülőtéren birtokolt résidőkért.
A tranzakció annyiban nem meglepő, hogy a közlekedési miniszternek a Román Nemzeti Légiközlekedési Vállalat 2024-es bevételi és kiadási költségvetéséről szóló rendelete szerint a Tarom londoni Heathrow repülőtéren lévő résidőinek eladását vagy bérbeadását irányozták elő.
A cég az előbbi mellett döntött, így hamarosan búcsúzik a légikikötőtől.
A Tarom az idei évre 2,333 milliárd lejes összbevételt és 2,054 milliárd lejes összkiadást irányzott elő.
és a következő forrásokból származik: saját források 126 810 680 lej összegben, illetve költségvetési juttatások (az állami szerkezetátalakítási támogatásból) 109 294 690 lejes összegben.

A veszteségek ellenére nincs szó arról, hogy a román állam lemondjon a Tarom állami légitársaságról, kiemelt fontosságú, hogy az többségi állami tulajdonrész mellett megmaradjon – jelentette ki Sorin Grindeanu közlekedési miniszter.
Az alkalmazottak létszámát az üzleti tervvel összhangban 2024 végére 1313 főre prognosztizálják.
A Taromnak 11 millió lej összegű kintlévőséget kell behajtania, amely a tervek szerint 30,87 százalékkal csökken a 2023.12.31-i követelésekhez képest.
Az 1954-ben alapított Tarom fő célkitűzése 2024-re vonatkozóan a vállalat fenntarthatóságának biztosításához szükséges intézkedések meghozatala a 2020-2029-es üzleti terv szerint, amely egymást követő, fokozatos és dinamikus szakaszokat és intézkedéseket tartalmaz, amelyek hatása rövid, közép- és hosszú távú, és a fellendülés lehetőségét kínálja.
A Tarom Európai Bizottsághoz benyújtott szerkezetátalakítási tervében több, a hatékonyságot növelő intézkedést javasoltak.

Megérte hétfőn csoportosan „beteget jelenteni” a Tarom román légitársaság pilótáinak: a cég vezetésével folytatott tárgyalásokat követően 1500 euróval – mintegy 7460 lej – nő a fizetésük.
Ezek legfontosabbika a flottafelújítási folyamat folytatása. Így 2024-ben megkötik a 4 Boeing 737 MAX8 repülőgép (egy repülőgép pénzügyi lízinggel és három repülőgép operatív lízinggel) megvásárlására vonatkozó szerződéseket.
A tervben szerepel egy telej és egy irodaépület hosszú távú bérbeadása is.
A 2024. évi költségvetési javaslat a cég tulajdonában lévő négy Airbus A318 típusú repülőgép értékesítését is előirányozza.
Csütörtökön az Országházban átadták a Nemzet Gazdásza címet. Az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó részesült az elismerésbe
A gyors megoldások, mint a tömeges elbocsátások vagy bezárások, inkább súlyosbíthatják az állami tulajdonú vállalatok problémáit, mintsem megoldanák azokat – jelentette ki Irineu Darău gazdasági miniszter.
2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.
szóljon hozzá!