Hirdetés

Kitérő válaszok, negatív forgatókönyvek a kötelező magánnyugdíjalap ügyében

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Kedden is teljes bizonytalanság övezte a nyugdíjrendszer jövőjét. Míg a kormánypárti politikusok igyekeztek nyugtatni a kedélyeket, addig továbbra is elérhető volt a parlamenti kapcsolattartásért felelős minisztérium honlapján a második pillérhez, vagyis a kötelező magánnyugdíjalaphoz való hozzájárulás hat hónapra történő felfüggesztését előíró jogszabálytervezet, az ellenzék pedig negatív forgatókönyvekkel fokozta a hangulatot.

Bálint Eszter

2018. május 22., 23:162018. május 22., 23:16

2018. május 22., 23:182018. május 22., 23:18

Tény, hogy a tervezet egyelőre nyilvános vitán van, és egyáltalán nem zárható ki, hogy ennek megfelelően ideiglenesen, június 1. és december 31. között felfüggeszti a kormány a második pillérhez való hozzájárulást. Hétfőn ugyanis Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is arról beszélt, hogy a munkaügyi tárcánál most készülő elemzésen múlik minden, és ha elkerülhetetlen lesz, akkor meglépik. Eközben Viorica Dăncilă kormányfő szintén hétfőn úgy nyilatkozott, hogy nem számolják fel a nyugdíjrendszer második pillérét, hanem próbálnak megoldást találni az első pillér, vagyis az állami nyugdíjalap helyzetére.

A kötelező magánnyugdíjakról szóló elemzés tényét ugyanakkor kedden Eugen Teodorovici pénzügyminiszter is elismerte.

Hirdetés

Arra a kérdésre, hogy előfordulhat-e a befizetések felfüggesztése, kitérő választ adott, Dragneát és Dăncilát idézte, de egyúttal ígéretet tett, hogy az elemzés nyomán szülő megoldás „vonzó lesz mindazok számára, akik járulékot fizetnek”. A szárnyra kapott spekulációkat egyúttal károsnak nevezte, ezek miatt ugyanis elmondása szerint nőtt az a kamat, amely mellett a pénzügyminisztérium hitelhez jut.

Idézet
Kétség nem fér ahhoz, hogy ez a kormány nem tesz mást, mint a románok javát szolgálja. Legyen szó a nyugdíjakról vagy a fizetésekről, bármiről. Ennél egyszerűbben nem lehet”

– szögezte le a pénzügyi tárca vezetője.

Johannis: el a kezekkel a nyugdíjaktól!

Klaus Johannis államfő viszont már hétfő este arra szólította fel a kormánypártokat, hogy tegyenek le a meglebegtetett módosítási tervekről. „Nagy aggodalommal tölt el, ami történik, és nem új keletű.

Idézet
Gondolom, emlékeznek arra, amikor nem tudom, melyik PSD-kormány beiktatásakor, mert sok volt, azt hiszem a Tudose-kabinetén, éppen az eskütétel előtt, a parlamenti meghallgatások során valaki (Ionuț Mișa, volt pénzügyminiszter – szerk. megj.) bejelentette, hogy felszámolják a második pillért.

Lám, miért alakult ki egyfajta nyilatkozatpingpong. Megszűnik, nem szűnik meg, államosítják, felfüggesztik, nem függesztik fel. Nagyon, nagyon aggasztó. Ez a hozzáállás egy dilettáns, igen mérgező kormányzás határán mozog. Felszólítom a kormányt, hogy gondolja meg magát, tisztázza egyszer s mindenkorra, mit tervez a második pillérrel” – fogalmazott Johannis.

Rámutatott, az emberek kezdenek azon gondolkodni, mi történik a pénzükkel. „Itt nem az állam pénzéről, közpénzekről van szó, hanem magántulajdonról, azon emberek tulajdonáról, akik hozzájárulást fizetnek a második pillérbe, és ilyesmivel nem szabad játszani. Senki nem azért fizet nyugdíjjárulékot, hogy másnap megkapja a pénzt.

Idézet
A legnagyobb kockázat szerintem, hogy az emberek elveszítik bizalmukat abban, hogy az állam kezelni tudja a nyugdíjrendszert”

– emelte ki az államfő.

Arra a kérdésre, hogy mit szólna, ha a második pillér opcionálissá válna, így felelt: „az emberek abban a hiszemben kezdték el a hozzájárulást, hogy nyugdíjazásukkor pluszösszegeket kapnak. Ha most, néhány év után valaki elkezdi módosítani az alapelvet, ami ezt a második pillért működteti, minden dugába dől.” Visszatért a témára kedd esti sajtónyilatkozatában is, amelyben

újfent arra szólította fel a PSD-t, mondja el, mit tervez a második pillérrel, illetve hogy van-e a pénz a nyugdíjak és bérek kifizetésére.

Az ellenzék vészharangot kongat

Közben a pénzügyekben rendszeresen megszólaló, nemzeti liberális párti (NL) szenátor, Florin Cîţu már kedden arról beszélt a sajtónak, hogy a magánnyugdíjalapba történő befizetések felfüggesztése csak idő kérdése, ráadásul ő úgy tudja, hogy ezzel párhuzamosan a szociálliberális kormány visszautalja a munkáltató hatáskörébe a tb-járulék befizetésének a terhét, így nőnek a cégek munkaerővel járó kiadásai.

„Már most tudjuk, hogy a kettes pillérhez való hozzájárulást a törvény által előírt 6 százalékról 3,75 százalékra csökkentették. Tehát a második pillérbe történő befizetések felfüggesztése csak idő kérdése, és a polgárok már arra számítanak, hogy 2018 második felében ez bekövetkezik. Liviu Dragnea is azt nyilatkozta, hogy vizsgálják, a felfüggesztés jó-e vagy sem. Ha nyilvánosan beismeri, hogy ez vitatéma, akkor világos, hogy erre sor kerül” – idézi az ellenzéki politikust az Agerpres hírügynökség.

Véleménye szerint ha ez bekövetkezik, azoknak, akik hozzájárulást fizettek a magánynyugdíjalapba, feljelentést kell tenniük azok ellen, akik ezt a döntést meghozták.

Cîţu ugyanakkor leszögezte: Liviu Dragnea kijelentésével ellentétben a nyugdíjrendszer második pillérébe utalt pénz nem közpénz, hanem magánpénz. „Ezzel Dragnea azt szeretné már előre megindokolni, hogy ha elveszik a magánynyugdíjalapba összegyűlt pénzt, az nem tekinthető államosításnak” – fogalmazott Florin Cîţu.

Mint ismeretes, Biró Albin, a Pénzügyi Felügyelet (ASF) tagja hétfőn a Krónika megkeresésére úgy vélekedett, a kötelező magánnyugdíjak államosításáról felröppenő ellentmondásos hírek célja valószínűleg az, hogy a kormány felmérje, mekkora lenne a felháborodás, ha ezt valóban meglépnék.

korábban írtuk

Trükkös teszt nyugdíjügyben? – Nem zárható ki, hogy átirányítják a második pillér összegeit az állami alapba
Trükkös teszt nyugdíjügyben? – Nem zárható ki, hogy átirányítják a második pillér összegeit az állami alapba

A Krónikának nyilatkozó szakértő szerint az ellentmondásos hírek célja valószínűleg az, hogy a kormány felmérje, mekkora lenne a felháborodás, ha valóban felfüggesztenék a nyugdíjrendszer második pillérébe, vagyis a kötelező magánnyugdíjalapba történő utalást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Kiderült, mely ágazatokban voltak a legmagasabbak a fizetések

Kiderült, mely ágazatokban voltak a legmagasabbak a fizetések Romániában 2026 elején.

Kiderült, mely ágazatokban voltak a legmagasabbak a fizetések
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

A pénzügyminiszter szerint korai a nyugdíjak befagyasztásának feloldásáról beszélni

A nyugdíjak befagyasztásának feloldásáról szóló megbeszélések jelenleg „elhamarkodottak” lennének, bármilyen emelést „fenntartható módon”, a hosszú távú költségvetési fejlesztések alapján kell végrehajtani – jelentette ki Alexandru Nazar.

A pénzügyminiszter szerint korai a nyugdíjak befagyasztásának feloldásáról beszélni
2026. február 21., szombat

Román földgázipar: növekvő import, csökkenő hazai termelés

Romániában 2025-ben 7,503 millió tonna kőolaj-egyenértékű gázt termeltek, 0,9 százalékkal kevesebbet az előző évinél, miközben az import 75 százalékkal nőtt, közelítve a 3,2 millió tonnát.

Román földgázipar: növekvő import, csökkenő hazai termelés
2026. február 21., szombat

Donald Trump minden országra egységes vámot vezet be

Az amerikai elnök új, 10 százalékos globális vámról szóló rendeletet írt alá pénteken, miután a legfelsőbb bíróság megsemmisítette az átfogó úgynevezett viszonossági vámtarifákat.

Donald Trump minden országra egységes vámot vezet be
Hirdetés
2026. február 21., szombat

Alacsony a szénlábnyom, de nem zöld a gazdaság: Románia az EU egyik legkevésbé szennyező országa

Románia az Európai Unió egyik legalacsonyabb egy főre jutó szénlábnyomú országai közé tartozik, ám a kedvező adatok mögött nem tudatos klímapolitika, hanem a rendszerváltás utáni ipari visszaesés áll.

Alacsony a szénlábnyom, de nem zöld a gazdaság: Románia az EU egyik legkevésbé szennyező országa
2026. február 20., péntek

Még egy ideig jár a támogatás a villanyszámla „enyhítésére”

Meghosszabbították 2026. december végéig a villanyszámla-támogatási programot – tájékoztatott pénteken az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS).

Még egy ideig jár a támogatás a villanyszámla „enyhítésére”
2026. február 20., péntek

A munkaügyi miniszter közölte, meddig kapják az energiautalványokat a rászorulók

2026 végéig biztosítják az energiautalványokat a rászorulóknak – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter közölte, meddig kapják az energiautalványokat a rászorulók
Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Akkumulátoros Zöld ház program jöhet, parkolópályán a roncsautós szociális lízing

A fotovoltaikus Zöld ház program akkumulátoros Zöld ház programmá alakítása az egyik lehetséges forgatókönyv – mondta Diana Buzoianu környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter csütörtökön a kormányülés végén.

Akkumulátoros Zöld ház program jöhet, parkolópályán a roncsautós szociális lízing
2026. február 19., csütörtök

Csökkent a betöltetlen állások száma – Mutatjuk, mely ágazatokban van a legnagyobb esély az elhelyezkedésre

A tavalyi negyedik negyedévben 28 400 betöltetlen állás volt Romániában, 3300-zal kevesebb, mint az előző negyedévben és 5900-zal kevesebb, mint 2024 utolsó három hónapjában.

Csökkent a betöltetlen állások száma – Mutatjuk, mely ágazatokban van a legnagyobb esély az elhelyezkedésre
2026. február 19., csütörtök

Belekóstolhatnak a székely gasztronómiába a budapesti 48. Utazás Kiállításra kilátogatók

Székelyföld-stand is várja a látogatókat a péntektől vasárnapig Budapesten zajló 48. Utazás Kiállításon, melyen a három székelyföldi megye közösen mutatkozik be – közölte a Hargita megyei önkormányzat.

Belekóstolhatnak a székely gasztronómiába a budapesti 48. Utazás Kiállításra kilátogatók
Hirdetés
Hirdetés