
Fotó: Bone Ewald
2009. június 03., 11:052009. június 03., 11:05
10.2 hüvelykes képátló felett már nem számít netbooknak a számítógép a Microsoft új licencelési politikája szerint. A nagyobb kijelzővel szerelt gépeket nem kínálhatják a gyártók a kedvezményes Windows 7 Starter és Home Basic for Small Notebook PCs nevű verziókkal. Elemzések szerint a Microsoft azt akarja megakadályozni, hogy az olcsóbb notebookokat is a netbookokra szánt operációs rendszerrel kínálják.
A memória és a merevlemez maximális méretéről is határozott a Microsoft. A netbooknak számító gépekben maximum 250 gigabitenyi hagyományos merevlemez vagy 64 gigabiteos memóriacsipes SSD-meghajtó lehet, memóriából pedig csak egy gigabitenyi érkezhet a géppel.
A kategória határain belül maradáshoz szigorúan egymagos processzor szükségeltetik – ennek az Intel Atom lapkája egyelőre eleget tesz – ami nem fogyaszt 15 wattnál többet, és aminek az órajele nem haladja meg a két gigahertzet – írja a TechARP.
Az Intel egyébként még az év eleji CES vásár előtt jelentette be a saját netbook-definícióját. A csipgyártó is 10 hüvelykben maximálta a kis gépek képernyőjét. „Azt javasoljuk a netbookgyártóknak, hogy ehhez az irányelvhez ragaszkodjanak a legjobb felhasználói élmény érdekében” – nyilatkozta a Techcrunch kérdésére válaszolva a csipgyártó szóvivője januárban. A cég komoly nyomást gyakorolt, hogy a gyártók ne jelentessenek meg 12-13 hüvelykes képernyővel szerelt, szubnotebook jellegű Atom-processzoros gépeket.
[origo]
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.