2011. október 26., 10:112011. október 26., 10:11
Az ázsiai vállalat vezetőit Erdély számos településére elkalauzolták, ugyanis azt szeretnék elérni, hogy a vállalat kereskedelmi képviseleteket és szervizeket nyisson itt. Hegedűs Pál, az MPP Szatmár megyei szervezetének elnöke lapunk érdeklődésére elmondta: a Hoyo eredetileg Brassóban kívánt traktorgyárat nyitni, azonban úgy tűnik, mégis inkább Galacot választják, ugyanis csak ott találtak maguknak ipari parkban helyet vámmentes területen.
A polgári párt által szervezett erdélyi körút lényegében egy piackutatás is egyben, a kínai cég képviselői ugyanis azt vizsgálják, hogy hol érné meg leginkább képviseleteket és javítóműhelyeket létesíteni. Hegedűs úgy véli, lesz kereslet a kisméterű, 80–160 lóerős traktorokra, hisz egy gazdálkodónak előnyösebb ilyet vásárolni, mint egy nagyméretű gépet, mivel lényegesen olcsóbb – akár már 8 ezer euróból is megvásárolható. Hegedűs szerint míg Nyugat-Európában átlagosan 15-20 hektárnyi mezőgazdasági területre jut egy-egy kisebb traktor, addig nálunk 70 hektárt próbálnak megművel egyetlen nagy, régi géppel.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.