2008. február 27., 00:002008. február 27., 00:00
A diákok kétezer Bihar megyei vállalkozást járnak majd végig a szövetség munkatársaival, majd feldolgozzák az adatokat, végül pedig elkészítenek egy tanulmányt. Az eredmények alapján megpróbálják felbecsülni Bihar megye munkaerő-szükségletét 2013-ig. Az is elképzelhető, hogy az eredményeket figyelembe véve alakítják majd az oktatást a váradi egyetemen – mondta a dékán. Az eredményeket felhasználják egy, a 15–24 év közötti fiatalok számára létrehozandó tanácsadó központ beindításához is. A központot áprilisban nyitják meg a Ruhama Alapítvány, a megyei tanács és a Bihar Megyei Munkaerő-elosztó Hivatal és az egyetem közös, PHARE-támogatással megvalósuló projektjének keretében. Ioan Lucian szerint a Gallup egy hasonló felmérést 70–100 ezer euró közötti áron készít el. A felmérés költségeit mindemellett nem árulták el, mindössze annyit mondott, hogy a kiadásokat arányosan viselik a résztvevők. A mintegy 25 kérdést tartalmazó kérdőívet a napokban véglegesítik, az adatgyűjtéshez és -feldolgozáshoz közel két hónapra lesz szükség. A felmérést végző egyetemi hallgatók speciális mellényt, mappát és igazolványt kapnak majd, hogy igazolhassák kilétüket.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.