Hirdetés

Kezdődik a pankotai kőolaj-kitermelés

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Néhány hónapon belül megkezdik a kitermelést az Arad megyei Pankota területén található kőolajtelepen, miután az elmúlt években végzett geológiai kutatások jelentős mennyiségű kőolaj, illetve földgáz jelenlétét mutatták ki a helyszínen.

Kőrössy Andrea

2012. március 30., 07:522012. március 30., 07:52

 Ioan Teodor Voştinaru, az előzetes vizsgálatokat finanszírozó Universal Premium Fund vállalat elnöke úgy nyilatkozott, a város környékén az elmúlt időszakban hét kőolajkutat állítottak fel, a begyűjtött adatok szerint pedig a nyersanyag 450 és 2100 méteres mélység között található.

„Jelenleg a feltárási folyamat végső szakaszában tartunk, így a kitermelés már az év második felében elkezdődhet. Az előzetes becslések szerint az Arad megyei telepen tervezett kitermelés 7–9 százalékkal növeli majd Románia kőolajtermelését” – mutatott rá Voştinaru. Hangsúlyozta, a talajban található természetes nyersanyagok értéke legkevesebb egymilliárd euró. Mint mondta, a vállalat az egész nyugat-alföldi területben érdekelt, az itt található természetes erőforrások kutatását és kitermelését ugyanis elhanyagolták az utóbbi három évtizedben a potenciális beruházók, illetve a szakemberek.

„Az érintett területen található nyersanyagtelepek sokkal kisebb mélységben fekszenek, mint az ország más részein, ez pedig jelentősen csökkenti a szükséges beruházás értékét. A pankotai telep egyébként a legjelentősebb eddig feltárt lelőhely a Nyugat-alföld területén” –, mutatott rá a cégvezető.
A felméréshez szükséges beruházás értéke jelenleg meghaladja a 10 millió eurót, a kitermelés megkezdése után pedig ez az érték eléri majd a 15 millió eurót, az első szakasz során ugyanakkor a vállalat 250 munkahelyet fog létesíteni.

A nyersanyag-mennyiséget az előzetes becslések szerint 20 év alatt fogják kitermelni, a kőolajat, a pankotai állomáson építendő terminálba fogják szállítani.

A vállalat a tervek szerint egész Arad megyére kiterjeszti tevékenységét, a szakemberek ugyanis úgy vélik, Ópálos környékén, a Maros-völgyében is nagy mennyiségű felhalmozott nyersanyagot találnak majd. A Universal Premium Fund egyébként már elnyerte az Országos Ásványkincshatóság (ANRM) által kiírt, a Maros völgyében folytatott kutatásokra vonatkozó árverést, a vállalat nemrég kezdte meg a felmérési tevékenységet. A Universal Premium Fund-ot egyébként Romániában, Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban és Svájcban található kőolajvállalatok támogatják.

Palagázt termelhet ki a Chevron

Engedélyt kapott az amerikai Chevron vállalat, hogy három helyszínen végezze a talajban található palagáz kitermelési tevékenységét Konstanca megyében, miután a kormány jóváhagyta az Országos Ásványkincshatóság (ANRM) és a vállalat közötti megállapodást. A Chevron kizárólagos szabadalmat kapott a Vaslui megyei Bârlad környékén is a kitermelői eljárásra.

Múlt héten több mint 5000 személy tüntetett Bârladon a palagáz kitermelése ellen, véleményük szerint az eljárás jelentős veszéllyel járna. A Chevron képviselői úgy nyilatkoztak, a lakosoknak nincs okuk aggodalomra, a tevékenység ugyanis tiszta energiaforrásból való kitermelést jelent. Alexandru Pătruţi, az ANRM elnöke a Hotnews.ro hírportálnak elmondta, a vállalat hamarosan megkezdheti a palagáz kitermelését, amely nem különbözik más nyersanyagok feltárásától. Borbély László környezetvédelmi miniszter ezzel kapcsolatban csütörtökön úgy nyilatkozott, kizárólag abban az esetben egyezik bele, hogy a Chevron kitermelői munkát végezzen el, ha teljes mértékben megbizonyosodik arról, hogy az eljárás nem jár környezetkárósító következményekkel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
2026. március 17., kedd

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél

Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél
2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
Hirdetés
Hirdetés