2012. április 17., 08:082012. április 17., 08:08
Húsz százalék körül alakult azoknak a száma, akik 500 és 1000 lej közötti összegre terveztek bevásárolni, míg alig 2 százalékot tesz ki azoknak az aránya, akik 2000 lejnél is többet akartak erre a célra fordítani. A szűkös költségvetésből bárányra már a lakosság közel 50 százalékának nem futotta volna, így nem is terveztek vásárolni, miközben közel negyede azoknak, akik szerettek volna bárányt is enni húsvétkor, látva a borsos árakat, lemondott erről a „luxusról”.
A Gândul internetes portál adatai szerint egyébként a lakosság általában a húsvét alkalmával összesen 50 millió tojást, 7 millió kalácsot, 4 millió bárányt fogyaszt el.
„Húsvét környékén rendszerint 50 százalékkal bővülnek a tojáseladások az év más időszakaihoz viszonyítva” – mondja Ilie Van, a Romániai Szárnyastartók Szövetségének elnöke. Az egyesület tagjainak becslése szerint április folyamán országos viszonylatban 150 millió tojást értékesítenek, amiből a húsvéti kereslet 40-50 milliót tesz ki.
A tojásárak egyébként stabilizálódtak a húsvéti időszakra, miközben áruk korábban az egy lejt is meghaladta, az ünnepek környékén 50-70 baniért lehetett megvenni a tojás darabját. Amint arról beszámoltunk, a tojás ára azt követően ugrott meg, hogy érvénybe lépett az az európai uniós rendelet, amelynek értelmében korszerűsíteni kellett a farmokat, növelve ezáltal egyebek mellett a tojós tyúkok életterét.
A termelők akkor azzal érveltek, hogy a munkálatok miatt megnövekedtek kiadásaik, illetve azt is felhozták, hogy az új szabványok miatt nagyon sok farmot be is kellett zárni, ezért csökkent a kínálat. Hogy mennyire volt jogos az áremelés, egyelőre nem derült ki, azonban Stelian Fuia mezőgazdasági miniszter nemrég bejelentette, hogy a Versenytanácstól kért vizsgálatot az ügyben.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.