2012. április 25., 14:402012. április 25., 14:40
Az idei roncsautó program áprilisban indult, az erre szánt összegből 30 ezer régi gépkocsinak a forgalomból való kivonása finanszírozható. Eddig 11 927 autót vontak ki a forgalomból, ezekért egyenként 3800 lejes értékjegyet kaptak a tulajdonosok, amit új gépkocsi vásárlásakor lehetett felhasználni.
Borbély László – időközben lemondott – környezetvédelmi tárcavezető március 6-án jelentette be, hogy idén 120 millió lej áll a roncsautó-program rendelkezésére. A környezetbarát fűtési rendszerek finanszírozására pedig 100 millió lejt különít el a kormány a Környezetvédelmi Alapnak.
2010-től a roncsautó-program segítségével közel 300 ezer környezetszennyező járművet vontak ki a forgalomból. Az egyenként 3800 lejes értékjegyek segítségével – melyből egy új autó vásárló egyszerre hármat is igénybe vehet – 100 ezer gépkocsit vásároltak. Borbély ekkor úgy nyilatkozott: az ez évre jóváhagyott összeget a későbbiekben megnövelhetik.
A roncsautó-programnak az adott lendületet, hogy a roncsokért kiadott értékjegyekkel néhány éve szabadon lehet kereskedni, egy új autó vásárlásakor pedig három értékjegyet is fel lehet használni.
A romániai autókereskedők már korábban jelezték: attól tartanak, hogy az idén nem jut elég pénz a roncsautó-programra, mivel a kormány ezt a 2007 előtt forgalomba írt járművek időközben felfüggesztett regisztrációs adójából akarta finanszírozni. A regisztrációs adót a 2007 előtt forgalomba íratott autók első tulajdonoscseréje alkalmával kellett volna kifizetni, de a vonatkozó rendelkezés hatályba lépését a januári kormányellenes tüntetések idején egy évvel elhalasztották. A gazdasági sajtó becslése szerint a halasztás az idén negyedmilliárd lejes bevételkiesését jelent a román környezetvédelmi alapnak.
A magánszemélyek által igénybe vehető Zöld Ház programban hat és nyolc ezer lejes támogatást lehet igényelni környezetkímélő fűtési rendszerek vásárlására.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.