Hirdetés

Kettővel több munkaszüneti napot tartogat 2017

Tizennégy munkaszüneti nap lesz 2017-ben, ami kettővel több, mint amennyi tavaly volt, miután idéntől szabadnap jár január 24-én, Moldva Havasalfölddel történt egyesülésének napján, mint ahogy a június elsejei nemzetközi gyermeknapon sem kell ezentúl dolgozni. 

Bálint Eszter

2017. január 02., 15:502017. január 02., 15:50

2017. január 02., 17:042017. január 02., 17:04

Az első két munkaszüneti napon már túl is vagyunk – január elsejéről és másodikáról van szó, az egyik ráadásul vasárnapra esett, mint a tavaly több munkaszüneti nap is. Legközelebb január 24-én hagyhatjuk abba egy nap erejéig a munkát, ez egy keddi nap lesz.

Ekkortól húsvétig kell várni a következő hivatalos szabadnapra, a két húsvét pedig idén három év után egybeesik: az ortodoxok és a nyugati kereszténység hívei egyaránt április 16-án ünneplik Krisztus feltámadását. Mint minden évben, húsvét hétfőjén, tehát április 17-én nem kell dolgoznunk. Alig két héttel később, május elsején, hétfőn is hivatalos munkaszüneti nap lesz, június elseje pedig csütörtökre fog esni. Az eddigi gyakorlatból kiindulva pedig minden valószínűség szerint szabadnappá fogják nyilvánítani a pénteket is, miután június 4-én, vagyis vasárnap lesz valamennyi felekezet pünkösdje, és még június 5-e, hétfő is munkaszüneti nap lesz.

Nagyboldogasszony ünnepe, avagy augusztus 15-e idén egy keddi napra esik, november 30., Szent András napja pedig csütörtökre. Itt viszont biztosra vehető a hosszú hétvége, hiszen másnap a román nemzeti ünnep lesz. Karácsony napja, vagyis december 25-e hétfőre esik, és másnap, 26-án is hivatalos munkaszüneti nap lesz.

A munkatörvénykönyv vonatkozó cikkelye szerint ugyanakkor két szabadnap jár minden ünnepre azon felekezetek tagjainak, akiknek fő ünnepei nem esnek egybe a kereszténység ünnepnapjaival. A jogszabály értelmében nem lehet munkaszüneti napot adni azokon a munkahelyeken, ahol a tevékenység természetéből adódóan nem állhat le a munka. Ezen egységek, illetve az egészségügy alkalmazottainak az elkövetkező harminc nap leforgása alatt kell egy szabadnapot biztosítani. Akik esetében pedig alapos oka van annak, hogy nem kaphatnak szabadnapot, külön ki kell fizetni azt a napot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
Hirdetés
Hirdetés