Hirdetés

Készpénz a boltból: kihirdetésre vár a cash back törvény

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Legtöbb 200 lejnyi készpénz kibocsátására kötelezné a 10 000 eurósnál nagyobb üzleti forgalommal rendelkező, kártyaelfogadó boltokat a képviselőház által kedden elfogadott törvénytervezet. Az új intézkedés bevezetéséhez már csak arra van szükség, hogy Klaus Johannis államfő kihirdesse azt. 

Bálint Eszter

2016. május 11., 19:372016. május 11., 19:37

2016. május 11., 20:382016. május 11., 20:38

A jogszabályjavaslat a bankkár­tya-elfogadást szabályozó, 2002/193-as számú sürgősségi kormányrendeletet egészítené ki. Ez rendelkezik egyebek mellett arról is, hogy a közintézmények, közművek, illetve az évi 100 ezer eurósnál nagyobb üzleti forgalmat lebonyolító kereskedők kötelesek biztosítani ügyfeleinek, hogy kártyával fizethessenek.

A most elfogadott módosítás az üzleti forgalmi határt is 10 ezer euróra kívánja csökkenteni. Emellett a boltokat arra is köteleznék, hogy 200 lejig terjedő értékben készpénzt adjanak ki a kártyával fizető vásárlónak. Az üzleteknek látható helyen kell majd feltűntetniük a készpénz-kibocsátási lehetőséget, mint ahogy a szolgáltatással járó költségeket is. A kiadott készpénz nem haladhatja meg a 200 lejt, az összeget fel kell majd tüntetni a nyugtán.

„A tranzakció hasonló ahhoz, mintha az ügyfél bankautomatából venne ki pénzt, az azzal járó díjakat pedig a felek közötti szerződés rögzíti majd. A kereskedők a kiadott készpénz értékének 1 százalékánál kisebb tranzakciós illetéket kérhetnek, hogy legyen készpén­zük más műveletekhez is (visszajáró biztosításához)” – áll a jogszabályjavaslatban. A törvény be nem tartása 5000 és 50 000 lej közötti bírságot von maga után. A 2002/193-as számú sürgősségi kormányrendeletet kiegészítő jogszabályt 194 képviselő szavazta meg, továbbá 1 ellenszavazatot és 16 tartózkodást regisztráltak. Az alsóház volt a döntéshozó testület.

Az úgynevezett cash back törvényt – amint arról korábban írtunk – Molnár Zsolt RMDSZ-es képviselő dolgozta ki és terjesztette be. „A nyugati országokban már alkalmazott és jól működő módszert szeretnénk bevezetni Romániában is. Tekintettel arra, hogy a kihelyezett bankautomaták száma aránylag kevés, a tervezet célja az, hogy azokon a vidékeken, ahol nincs automata, egy egyszerű vásárlás során is lehessen készpénzhez jutni” – érvelt javaslata mellett a temesvári honatya.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés