
2008. november 28., 13:222008. november 28., 13:22
A korábbi bejelentés szerint a környezetvédelmi adót december elseje és 2009 december 31-ig nem kell kifizessék az új gépkocsit vásárlók. A miniszterelnök pénteken azt is közölte: amennyiben az EB pozitív válasza december 15 előtt megérkezik, az adónem alkalmazását azonnal megszüntethetik.
A kormány már összeállította az ezt illető határozat-tervezetét, amit legkésőbb a hónap közepén jelentetnek meg a Hivatalos Közlönyben.
Az adónem felfüggesztéssel az autóipar munkahelyeit próbálják megmenteni. A Renault tulajdonában levő román gépkocsigyár, a Dacia eladásai ugyanis az utóbbi időben drasztikusan visszaestek, ennek következtében a gyártó november 20-i kezdettel három hétre beszüntette tevékenységét. Mindezek mellett az országot elöntik a külföldön vásárolt, ám tíz évnél már idősebb személygépkocsik.
A külföldről Romániába vitt használt gépkocsik aránya múlt évhez képest 105 százalékkal emelkedett az utóbbi tíz hónap alatt, ezzel párhuzamosan 20-30 százalékkal esett vissza az új autók értékesítése.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.