Hirdetés

Kelemen: jövőre megszűnik a közalkalmazottak pótlékainak nagy része, teljesítményt motiváló prémiumok jöhetnek

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Jövő év elejétől megszűnik a közalkalmazottak pótlékainak nagy része – nyilatkozta Kelemen Hunor kormányfőhelyettes.

Hírösszefoglaló

2021. február 24., 10:092021. február 24., 10:09

Mint részletezte, megvizsgálják a közszférában dolgozók által kapott valamennyi pótlékot, és ezek nagy részét el fogják törölni.

Kelemen szerint esetenként a pótlékok helyett prémiumokat kaphatnának majd azok, akik jól teljesítenek és hatékonyan dolgoznak.

Hirdetés

„Mindezt azonban nem lehet egy-két hónap alatt megoldani, és sürgősségi rendeletben sem szabályozható, törvényre van szükség hozzá” – magyarázta a politikus a Realitatea Plus kedd esti műsorában. Hozzátette, sokat tárgyaltak a koalícióban a közalkalmazotti pótlékokról, és meggyőződése, hogy jövő évtől ezek nem fognak létezni.

Az RMDSZ elnöke a televíziós műsorban beszélt ugyanakkor az Agerpres hírügynökség szerint arról is, hogy az ország védelmi stratégiájával kapcsolatos vagy a Románia európai elköteleződésének megerősítéséről szóló paktumhoz hasonló

politikai megállapodásra lenne szükség a fő politikai erők között az oktatás, a nagyinfrastruktúra, az egészségügy és a környezetvédelem tekintetében is. 

Ezek mind olyan területek, amelyeken Kelemen szerint „nem lehet csodát tenni négy év alatt”, ha viszont létezne egy ilyen megállapodás, a választási ciklus lejártával, hatalomváltás esetén is biztosított lenne a fontos projektek továbbvitele. „Így nyolc év, tíz év, tizenkét év után óriási fejlődés tanúi lennénk” – szögezte le a miniszterelnök-helyettes.

korábban írtuk

Levágná a kormány a számítógépen dolgozó közalkalmazottaknak nyújtott pótlékot
Levágná a kormány a számítógépen dolgozó közalkalmazottaknak nyújtott pótlékot

A közalkalmazottak különböző pótlékainak a levágását, valamint a CEC Banknál és az EximBanknál dolgozók fizetésének csökkentését tervezi a kormány – vetítette előre a szerdai kormányülés végén Florin Cîțu miniszterelnök.

korábban írtuk

Kórháztűz: Cîțu kifakadt a közalkalmazottakra, beruházásokat sürget fizetés- és pótléknövelések helyett
Kórháztűz: Cîțu kifakadt a közalkalmazottakra, beruházásokat sürget fizetés- és pótléknövelések helyett

A bukaresti Matei Balş intézetnél történt tragédia ismét rávilágított a rendszer hibáira – jelentette ki Florin Cîţu. A miniszterelnök szerint minél több pénzt kell szánni beruházásokra, hogy elkerülhetők legyenek az ilyen esetek.

 

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől

Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Hirdetés
Hirdetés