
Fotó: A szerző felvétele
2008. december 09., 07:002008. december 09., 07:00
A sportcsarnok mellett forralt borral várják majd a betérőket, akik egyébként ingyen mehetnek be vásárra. Az eladás mellett különféle gyermekprogramokkal és bemutatókkal színesítették a kínálatot. A kisebbeket Télapó és Jótündér várja, de lesz például rajzverseny és arcfestés is. A felnőtteknek fodrász és kozmetikai bemutatókat tartanak naponta, szombaton pedig divatbemutató is lesz.
A vásárt csütörtökön és pénteken 11 és 19 óra, szombaton 10 és 19 óra, vasárnap pedig 10 és 16 óra között látogathatják majd az érdeklődők. A szervezők a jótékonyságról sem feledkeztek meg. Csütörtökön a szentjobbi Szent István Gyermekotthon lakóit ajándékozzák meg, akik rövid ünnepi műsorral lépnek majd fel a sportcsarnokban.
Elkészült a jövő évi eseménynaptár, ebben a kiállítások és a vásárok egyaránt szerepelnek. Március 25-én ingatlan, pénzügyi és turisztikai, 26–29. között építészeti kiállítással, április 2–5. körül húsvéti vásárral, 23–26. között pedig Váradon újdonságszámba menő fogászati és orvosi kiállítással várják majd az érdeklődőket.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.