
2011. május 24., 08:592011. május 24., 08:59
Mint részletezte, az Oszakában a nyár folyamán megnyíló kalotaszegi cukrászda franchise- jelleggel működik majd. Választásuk egyébként azért esett éppen Oszakára, mert a világváros egyetemén mintegy száz japán diák tanul intenzív magyar szakon, így elsősorban az ő találkozóhelyük lehetne a cukrászda.
Keizertől ugyanakkor azt is megtudtuk, hogy folytatni kívánják a korábban Inaktelkén elkezdett bozdafa-telepítéseket. Elmondása szerint egyhektárnyi bodza telepítése mintegy 700–800 euróba kerül, de két éven belül megtérül a befektetés. A bodza gyümölcsét az élelmiszeripar festékanyagnak használja, ezért rendkívül nagy iránta a kereslet, egy hektár bodza a számítások szerint évi mintegy 2000 euró hasznot hoz. Amennyiben sikerül Erdélyben legalább hétezer hektáron bodzát termeszteni, akkor már feldolgozóüzemek is nyílhatnak a térségben, véli az MPP-s politikus.
A vállalkozó ugyanakkor elmondta: környezetbarát és olcsó, úgynevezett nádas típusú – azaz vízinövényes – szennyvíztisztító rendszert szeretnének több Kolozs megyei településre bevezetni, erre a célra európai uniós pénzeket szeretnének lehívni. Mint részletezte, egy ilyen környezetbarát szennyvíztisztító rendszerek mintegy 2500 lakossal rendelkező településeket tudnak kiszolgálni, és csak 700 ezer euróba kerül, míg a hagyományos szennyvíztisztító rendszerért 3 millió eurót kell fizetni. A környezetkímélő technológia másik előnye, hogy csak a beszerzése kerül pénzbe, a beüzemelést követően többletköltséget nem igényel, miközben az erdélyi falvak többsége rendelkezik olyan vizenyős területtel, amely alkalmas lehet a biotechnológia alkalmazására.
A polgári párti vezető hangsúlyozta, nem különálló projektekről van szó, „ezek az MPP átgondolt gazdaságpolitikáját tükrözik”. Hozzáfűzte: Kolozsváron, Torockón és Lónán is tartottak turisztikai fórumot azzal a céllal, hogy külhoni kapcsolataikat kihasználva minél több magyarországi és németországi gazdasági kiállításra eljussanak az erdélyi vendéglátósok. A legutóbbi berlini vásáron például héttagú kalotaszegi küldöttség is képviseltette magát. Keizer hozzáfűzte, megpróbálnak többek közt az erdélyi borászoknak is piacot szerezni. „Ez a feladata egy konzervatív magyar pártnak” – szögezte le a kolozsvári MPP elnöke.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!