Hirdetés

Júliusban a katonák, januárban az orvosok és tanárok kapnak béremelést

A katonák zsoldja 20%-kal, a rendőrök alapbére 5%-kal nő 2017 júliusától; az egészségügyi személyzet és a pedagógusok fizetése január 1-jétől emelkedik – közölte csütörtökön Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter.

Hírösszefoglaló

2017. április 07., 12:182017. április 07., 12:18

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) vezetői aláírták csütörtökön az egységes bértörvény tervezetét, miután két maratoni ülés keretében megtárgyalták az abban foglaltakat. A kormánykoalíciós pártok gyűlését követően a munkaügyi miniszter ismertette a tervezetet a sajtóval.

„2017. július 1-jétől a következő béremelésekkel kell számolni: a katonai személyzet alapzsoldja 20%-kal nő a márciusi szinthez képest, a rendőrök alapbére pedig 5%-kal emelkedik. (...) Január 1-jétől az orvosok és asszisztensek megkapják a teljes béremelést, így az ő bérük nem nő már 2020-ig. A pedagógusok fizetése 50%-kal nő a 2017. decemberi szinthez képest, az alapbérek, alapzsoldok 25%-kal nőnek a decemberi szinthez viszonyítva. (...) 2019 és 2022 között évente nő majd a közalkalmazottak alapbére a törvény által 2022-re előírt fizetés és a 2018 decemberében kapott bér közötti különbözet egynegyedével” – magyarázta az Agerpres szerint Lia Olguţa Vasilescu.

A tárcavezető hangsúlyozta, a választott tisztségviselők esetében a minimálbérhez viszonyított szorzó alapján valósul meg a bérrendezés, azaz a minimálbér teszi majd ki az 1-es koefficiensnek megfelelő összeget. Az államfő fizetése lesz majd a legnagyobb, az ő koefficiense a 12-es, vagyis a minimálbér tizenkétszeresének megfelelő összeg lesz a bére. A szenátus, a képviselőház, a legfelsőbb bíróság és az alkotmánybíróság elnökének, illetve a miniszterelnöknek a bére 11-es koefficiensű, a legfelsőbb bíróság bíráié és az alkotmánybíróké 10,5-ös, a minisztereké 10-es, az államtitkároké 7,4-es míg a képviselők és szenátorok a minimálbér nyolcszorosának megfelelő összegű bért kapnak majd.

A megyei tanácselnökök fizetésének kiszámításakor 8-as, az alelnökök esetében 7-es, a 300 000 lakosnál népesebb települések polgármesterei esetében 8-as, a 200 000 lakosnál népesebb települések esetében pedig a 7,5-ös szorzót alkalmazzák a bérek kiszámításakor. Innen fokozatosan csökken a szorzó a 3-as koefficiensig, amelyet a 3000 főnél kisebb lakónépességű települések alpolgármesterei bérének kiszámításakor alkalmaznak majd. A jogszabály nem terjed ki a Román Nemzeti Bank és a pénzügyi felügyelet (ASF) alkalmazottjaira – tette hozzá a miniszter.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés