2012. március 14., 16:092012. március 14., 16:09
A terv értelmében azon egyéni felhasználók esetében, akiket az energiaár-liberalizáció hátrányosan érint, a család jövedelme alapján három kategóriába osztják, az eddigi szociális díjszabást pedig 2013 és 2015 között három lépcsőben szüntetik meg.
Az egyéni fogyasztók esetében 2013 júliusában kezdődik a támogatott energiaárak fokozatos emelése. Ez tízszázalékos emelést jelent majd, és 2014-től félévenként emelkedik majd tovább, hogy aztán 2017 decemberére elérje a jelenlegi árszint száz százalékát.
Az ipari fogyasztók esetében a tarifa gyorsabban nő majd: már idén szeptembertől 15 százalékkal többet kell majd fizetniük az áramért, 2013 januárjától 30-cal, 2013 áprilisától 45-tel, 2013 júliusától 65-tel, 2013 szeptemberétől 85-tel, 2014 januárjától pedig száz százalékkal fizetnek majd többet az elektromos áramért.
A kormány szerint a fokozatos emelés lehetővé teszi, hogy ellenőrzés alatt tartsák a folyamatot, és leállítsák, felfüggesszék vagy visszafordítsák az emelést, ha kiderül, hogy a végfogyasztókra elviselhetetlen terheket ró, vagy ha jelentős mértékben torzítja a nagybani árampiacot.
Az első jövedelmi kategóriába tartozó családok esetében már jövőre teljes mértékben megszüntetik a szociális díjszabást. A második kategória esetében 2014, a harmadik, legrászorulóbb csoport esetében pedig 2015 januárja a szociális tarifa megszűntének végső határideje. A szociális díjszabás megszüntetését követően az állam anyagi támogatást nyújt a rászorulóknak, de csakis azon személyeknek vagy családoknak, amelyek esetében a jövedelem kisebb a minimálbérnél vagy egyenlő azzal. A minimálbér összege jelenleg 700 lej havonta.
Romániában a 8,36 millió háztartási fogyasztó közül 1,15 és 1,4 millió közöttire teszik a szociálisan rászorulók számát. Az országnak hitelező nemzetközi pénzügyi szervezetekkel egyeztetett tervek szerint egyébként jövőre nem csupán az áram, hanem a földgáz árának liberalizációja is elkezdődik.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.