
2012. május 17., 09:082012. május 17., 09:08
Elfogadta tegnapi ülésén a kormány azt a sürgősségi rendeletet, amelynek értelmében még az idén, két részletben emelik vissza a közalkalmazottak béreit a 2010-es, 25 százalékos csökkentés előtti szintre. Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter az ülést követően elmondta: a bruttó bér június elsejétől 8, december elsejétől pedig további 7,4 százalékkal nő.
A 15 százalékos bércsökkentéssel sújtott közalkalmazottak júniustól 2,3 százalékos emelést kapnak. Emellett a határozat értelmében visszafizetik a nyugdíjasoknak az illetményükből jogellenesen levont egészségbiztosítási járulékot. Ez utóbbi lépés 1,5 milliárd lejjel rövidíti meg az egészségbiztosító költségvetését.
A tervezet arról is rendelkezik, hogy a fentebb jelzett időpontokban ugyanakkora arányban növeljék a romániai közalkalmazottak étkezési és ruházkodási támogatását is, amelynek értéke ugyanakkor nem haladhatja meg a 2010. júniusi szintet.
A rendelet rámutat: a közalkalmazottakat érintő intézkedések 858,5 millió lejes többletterhet rónak a 2012-es költségvetésre.
A nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulékot a 2011. január 1. és 2012. április 3. közötti időszakra adják vissza, automatikusan, azaz a kedvezményezetteknek nem kell igényelniük azt. Mint ismeretes, a járulékot a nyugdíjak 740 lejt meghaladó részéből kellett volna levonni, azonban mégis a teljes összegből vonták le. Ezt bírósági ítélet nyilvánította törvénytelennek. Ennek nyomán a tegnapi kormánydöntés értelmében több részletben fizetik vissza a jogtalanul visszatartott összeget a nyugdíjasoknak.
A 2011 januárja és márciusa között levont összegeket egyenlő havi részletekben 2012 júniusa és augusztusa között fizetik vissza, a 2011 áprilisa és 2012 áprilisa között visszatartott pénzeket pedig 2013. december 31-éig. A munkaügyi miniszter elmondta: egyelőre csak augusztusig vannak meg a visszafizetéshez szükséges források, a további kárpótláshoz szükséges összegeket még keresik.
A kormány 2012. augusztus 25-ig dönt a további visszafizetés mikéntjéről, a visszatérítés pedig a nyugdíjbiztosítón, illetve a magánnyugdíj-pénztárakon keresztül történik majd. Az egészségbiztosítónak minden hónap első két munkanapján kell átutalnia a szükséges összeget a nyugdíjpénztáraknak. A nyugdíjasok a visszafizetett összeget minden hónapban a nyugdíjukkal együtt kapják majd meg. Ez idén összesen 286 100 000 lejjel csorbítja az egészségbiztosító költségvetését, jövőre pedig 1,24 milliárd lejjel.
Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés elnöke elégedetlen a kormány döntésével. Szerinte ugyanis nem százalékos alapon kellett volna visszaemelni a közalkalmazotti béreket, hanem fix összeggel, így ugyanis enyhíteni lehetett volna az alacsony és magas bérek közötti különbségeket. „Egy olyan alkalmazott esetében, aki jelenleg 700 lejt keres, a 8 százalékos indexálás csupán 56 lejes többletet jelent.
Ha azonban tízezer lejes bérről van szó, mert egyes közalkalmazotti szektorokban ilyen is van, a növelés 800 lejes többletet hoz, ami annyit jelent, hogy az alkalmazott indexálási módszer a nagy keresetű közalkalmazottakat hozza előnyös helyzetbe. Ha azonban fix összegű, mondjuk száz lejes emelést alkalmaznának, akkor az alacsony bért kapó közalkalmazottak is ugyanannyit nyertek volna” – vélekedett Hossu. A szakszervezeti vezér rámutatott: a bérek visszaemelése pozitív, kárpótló jellegű intézkedés, azonban nem képes kompenzálni a közalkalmazottak által az elmúlt három évben elszenvedett veszteségeket.
Victor Ponta amúgy a tegnapi kormányülést követően elmondta: a kormány 387 millió lejnyi még el nem költött pénzt tud visszaszerezni a korábbi kormánypártok politikusai által irányított önkormányzatoktól, ez az Ungureanu-kormány által kiutalt 648 milliós összegnek mintegy fele.
Szerinte ezt az összeget kampánykritériumok alapján „pazarolták el”. Mint arról beszámoltunk, a Ponta-kabinet egyik első döntése volt a PDL-s és RMDSZ-es önkormányzatoknak kiutalt pénzek visszakövetelése. A demokrata-liberálisok és az RMDSZ ugyanakkor közölte: perre mennek a pénzekért.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.