
Tíz százalékkal többet vihetnek haza januártól azok a közalkalmazottak, akik az idei év folyamán nem részesültek fizetésemelésben, kihirdette ugyanis kedd este Klaus Johannis államfő a 2015/35-ös sürgősségi rendeletet szentesítő törvényt.
2015. november 25., 18:262015. november 25., 18:26
Amint arról korábban írtunk, a kormány rendelete csak az az egészségügyben dolgozók 25 százalékos fizetésemelését írta elő, azonban a szociáldemokrata pártiak (PSD) egy olyan módosító javaslatot is elfogadtattak menetközben a szakbizottságokban, amelynek értelmében 10 százalékkal nagyobban lesz valamennyi olyan közalkalmazott bére, aki az idei év folyamán korábban nem részesült fizetésemelésben. Ez az eddigi bejelentések értelmében főként a közigazgatásban dolgozók számára jó hír.
Amint arról beszámoltunk, egy nappal korábban még általános sztrájkot helyeztek kilátásba, s megkezdték annak az annak kirobbantásához szükséges aláírások összegyűjtésének előkészületét arra az esetre, ha az államfő nem hirdetné ki a vitatott jogszabályt. A Nemzetközi Valutaalap korábban figyelmeztette Romániát, hogy 2016-ban az adócsökkentésekkel és a béremelésekkel együtt az államháztartás hiánya meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát.
Dacian Cioloş miniszterelnök szerint azonban nincs ok aggodalomra. Kedden, miután Johannis kihirdette a jogszabályt, a kormányfő leszögezte, nem lepődött meg az elnök döntésén. Mint mondta, erről hétfőn egyeztettek, és az intézkedést meg lehet valósítani a 3 százalékos deficitcél tartásával.
Arra az újságírói kérdésre, hogy szükség lesz-e más tételek büdzséjének megnyirbálására, a kormányfő nemmel válaszolt. Hozzáfűzte ugyanakkor: a kormány azon lesz, hogy növelje az európai uniós források lehívásának hatékonyságát. „Nem nyirbálunk, azonban a befektetésekre koncentrálunk, amelyekre alapokat foglaltunk le, mind a fejlesztési minisztériumnál, mind a közlekedési tárcánál. Erőfeszítéseket teszünk az európai uniós források lehívásánál, hogy legyenek befektetetések is, ahogyan azt tervbe vettük” – jegyezte meg a miniszterelnök.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!