2010. augusztus 11., 10:362010. augusztus 11., 10:36
„Az új megszorító intézkedések egy újabb gazdasági visszaesésbe fogják taszítani idén Romániát, miközben a befektetők bizalma most romlott első ízben az idei évben” – fogalmaz a Reuters. A brit hírügynökség és az OeKB Ausztria által háromhavonta készített felmérésből kiderült, az üzletemberek Románia iránti bizalmi indexe áprilisban még 18 pont volt, ez azonban júliusra 11-re esett vissza.
Eközben a Kelet-Közép-Európa iránti bizalom ugyanabban a periódusban 21 pontról 23-ra nőtt. A legnagyobb mértékű javulást Ukrajna esetében regisztráltak, ahol korábban mínusz 11 ponton állt a bizalmi index, s most pedig 10 pontot jegyeztek. Oroszország megítélése is 10 pontot javult, 25-ről 35-re. Jelen pillanatban a legjobb megítélésnek Lengyelország – az egyetlen régiós állam, amelyben 2009-ben nem volt recesszió – örvend, majd Csehország és Oroszország következik.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.