Hirdetés

Jelentősen nőtt tavaly a turisták száma

Jelentősen emelkedett a Romániába érkező külföldi turisták száma az elmúlt évben 2010-hez képest, az országos idegenforgalmi kutatási-fejlesztési intézet (INCDT) felmérése szerint tavaly 12,8 százalékkal volt több a külföldi, 16,9 százalékkal pedig a belföldi turista – derült ki a turisztikai minisztérium közleményéből.

Kőrössy Andrea

2012. március 12., 06:082012. március 12., 06:08

A legtöbben Németországból, Olaszországból, Franciaországból és Magyarországról érkeztek, az ide látogatók által elköltött pénzösszeg pedig 18,4 százalékkal emelkedett a megelőző évhez képest. A turisták száma 2011 mindegyik hónapjában nagyobb volt a 2010-es adatokat figyelembe véve, a legnagyobb emelkedést a nyári hónapokban jegyezték az illetékesek.

A szaktárca az elmúlt három évben lényeges befektetéseket eszközölt a turisztikai infrastruktúra, valamint a romániai célpontok népszerűsítése terén, a minisztérium 2009 és 2012 között közel 820 millió eurót utalt ki erre a célra európai alapokból, valamint állami költségvetésből, 2006 és 2008 között mindössze 20 millió eurót fordítottak a turizmus fejlesztésére.

A külföldi turisták számára egyébként a legnépszerűbb célpont a Duna-delta, az itt üdülők száma 2011-ben 62 százalékkal nőtt a megelőző évhez képest. A romániai lakosok ezzel szemben a fővárost részesítették előnyben, tavaly 24,3 százalékkal több belföldi látogató érkezett ide, mint 2010-ben. A tengerparti és hegyvidéki üdülőhelyek szempontjából szintén emelkedést jegyeztek az illetékesek, előbbi 20,3, míg utóbbi 12,4 százalékkal több külföldi turistát vonzott 2011-ben. Cristian Petrescu turisztikai miniszter úgy nyilatkozott: az elért eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy a romániai turizmus jó úton halad, a megkezdett fejlesztési projekteket pedig 2012-ben is folytatják az illetékesek, elsősorban a növekedést mutató turisztikai célpontok további népszerűsítésével.

A turisztikai szaktárca hatáskörébe tartozó kutatási-fejlesztési intézet egyébként az Országos Statisztikai Intézet (INS), a Román Nemzeti Bank (BNR), valamint nemzetközi turisztikai intézmény adatait felhasználva készíti el felméréseit.
 

Népszerű az egészségügyi turizmus
Az elmúlt évben több mint 60 ezer külföldi látogatót vonzott a romániai egészségügyi turizmus, a legtöbben fogászati és szemészeti kezelésre, valamint plasztikai műtétre jelentkeztek – mutatott rá Emilian Imbri, a turisztikai szaktárca miniszteri tanácsadója a Berlinben szervezett nemzetközi turisztikai vásáron. „Ez év közepéig mindenképpen létre szeretnénk hozni olyan csomagokat, amelyek kifejezetten az egészségügyi turizmus iránt érdeklődő közönségnek szólnának. Több nemzetközi tanulmány is azt mutatja, hogy az említett iparág a GDP akár 2 százalékát is lefedheti, ha megfelelően van megszervezve” – magyarázta a tanácsadó. Románia képviselői egyébként március 7. és 11. között vettek részt a 46. alkalommal megrendezett berlini nemzetközi turisztikai vásáron, a világ legnagyobb ilyen jellegű rendezvényén, amelyre évente több mint 110 ezer szakember látogat el.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés