Hirdetés

Javuló kilátások a térségben

Az elmúlt időszak „meglepően robusztus” aktivitási mutatói alapján jelentősen javították közép-európai növekedési előrejelzésüket az egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltatócsoport londoni elemzői.

2014. április 13., 22:262014. április 13., 22:26

A JP Morgan szakemberei az első negyedéves magyar GDP-előrejelzést 0,8 százalékponttal emelték, az éves prognózist pedig 2,1 százalékról 2,4 százalékra.

A pénteken ismertetett, felülvizsgált prognózis szerint a magyar, a cseh, a lengyel és a román gazdaság együttes idei első negyedévi növekedésére adott, szezonális kiigazítással számolt, éves szintre vetített becslésüket 1,5 százalékról 2,5 százalékra emelték.

A cég a térségi átlagon belül a legnagyobb mértékben a magyar és a cseh előrejelzéseit javította. Az általa használt számítási modell alapján Magyarországon a JP Morgan az eddigi 2,0 százalék helyett 2,8 százalékos GDP-növekedést vár az idei első negyedre. Csehországban a cég eddig 0,2 százalékos visszaeséssel számolt 2014 első három hónapjában, most viszont már 2,0 százalékos bővülést valószínűsít.

Az ugyanígy számított idei első negyedévi GDP-növekedés Lengyelországban 3,0 százalék helyett 3,5 százalék, Romániában zéró helyett 0,4 százalék lesz a ház új prognózisa szerint. A magyar gazdaság idei egész évi növekedésére adott előrejelzését a JP Morgan 2,1 százalékról 2,4 százalékra javította. Csehországban a cég az eddig várt 2,3 százalék helyett 2,8 százalékos, Lengyelországban 2,8 százalék helyett 3,0 százalékos GDP-növekedést valószínűsít 2014 egészére.

Romániában a ház londoni elemzői változatlanul 3,2 százalékos növekedéssel számolnak idén. A prognózis javításához fűzött indoklásukban a JP Morgan közgazdászai kiemelték, hogy Közép-Európa gazdaságai „erőteljes aktivitással\" kezdték 2014-et. A ház szerint ezekben az országokban egyre több jele van a fogyasztói derűlátásnak, és ez alátámasztja a cég azon véleményét, hogy az erőteljes exportteljesítmény mellett most már fokozatosan élénkül a hazai kereslet is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Minden befizetett euróra több mint hármat kapott vissza Románia az EU-tól

Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.

Minden befizetett euróra több mint hármat kapott vissza Románia az EU-tól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
Hirdetés