
2012. augusztus 07., 08:182012. augusztus 07., 08:18
„Nem szabad elfelejteni, hogy ez a világ olyan piacokból áll, ahol Románia komoly összegeket vesz fel, hogy a költségvetési deficitjét finanszírozza, sőt hogy a fizetéseket és a nyugdíjakat kifizesse. Nagyon világosan azt kell üzenni, hogy az országnak tovább kell haladnia, az intézményeknek meg kell tenniük a kötelességüket. Mindenkinek tennie kell a dolgát, a külföldi és még inkább a belföldi pénzügyeket illetően pedig úgy vélem, sok beszédnek sok az alja. Erre nincs szükségünk” – mondta Mugur Isărescu.
A jegybankelnök kijelentette, a BNR megteszi a kötelességét, megpróbál profitot termelni, és annak 80 százalékát az állami költségvetésbe irányítja, ezzel segítve Florin Georgescu pénzügyminisztert céljainak elérésében. „Nem mondhatok többet, mert a jegybank politikailag semleges, de a román társadalomnak el kell mondanunk az igazságot. Az igazság pedig az, hogy az ország a nemzetközi piacoktól függ, azok pedig keményen büntetnek a hibákért. Ez egyelőre az árfolyamon látszik meg, de elkerülhetetlen, hogy hamarosan a finanszírozási költségeken is megmutatkozzék. Isărescu hozzátette: a nemzeti bank reméli, hogy a következőkben a politikai életben a párbeszéd lesz a jellemző.
Mint ismeretes, július elejétől a lej 4,4 százalékkal értékelődött le a politikai életben tapasztalható zavar miatt, és a bankárok jó része úgy véli, hogy az alkotmánybíróságnak a referendummal kapcsolatos döntéséig az árfolyam nyomás alatt is marad. Péntekre a lej-euró árfolyam történelmi mélypontra ért, 4,6481 lejbe került egy euró. Tegnap kis javulás mutatkozott, 4,5740 lej/euróra csökkent az árfolyam.
| Tegnap törlesztette Románia a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által a 2009-es megállapodás alapján nyújtott hitel első, 655 millió eurós részletét. Mint ismeretes, az IMF 2009 és 2011 között Románia számára 13 milliárd euró értékű kölcsönt biztosított. Ebből az összegből az orzság 12 milliárd eurót hívott le, mivel az utolsó, 1 milliárd euró értékű részletet már nem használta fel. Így Romániának öszszesen 13,4 milliárd eurót kell viszszafizetnie a kamatokkal és egyéb költségekkel együtt. Az országnak 2015-ig kell törlesztenie a kölcsönt, az idén összesen 1,9 milliárd eurót kell visszafizetnie. A törlesztés a jövő évben éri el a csúcsot, amikor 5,1 milliárd eurót kell kifizetni az IMF-nek: 2014-ben újabb 4,7 milliárd eurót, 2015-ben pedig az utolsó, 1,4 milliárd eurót kell folyósítaniuk a román hatóságoknak. A pénz jelentős részét (9,8 milliárd eurót) a Román Nemzeti Bank (BNR) fogja állni a valutatartalékaiból. Az Adevărul című napilap szerint a banknak nem okoz gondot a törlesztés, hiszen a tartalékai elérik a 32 milliárd eurót. Ugyanakkor a Ziarul Financiar című pénzügyi napilap arra figyelmeztet, hogy a bank tartaléka képezi „az egyedüli pajzsot” a lej számára, amely az elmúlt egy hónapban jelentős mértékben gyengült az euróval szemben a belpolitikai bizonytalanságok miatt. A fennmaradó 3,6 milliárd eurót a kormánynak kell biztosítania. Ez jóval kisebb összeg, mint az, amely a központi bankot terheli, ugyanakkor sokkal nehezebb lesz előteremteni. Az Adevărul által megkérdezett elemzők szerint a kormány kénytelen lesz adókat emelni vagy kiadásokat csökkenteni, ha nem áll rendelkezésére a szükséges összeg. Újabb hiteleket is felvehet bankoktól, amivel azonban csak tovább görgeti az adósságot, ami előbb-utóbb szintén a lakosság vállára nehezedik. Az Európai Bizottságtól lehívott mintegy 5 milliárd euró kölcsönt 2015-től kell elkezdeni törleszteni, 2022-től pedig a Világbank által biztosított 600 millió eurót kell visszafizetni. Románia összesen csaknem 19 milliárd euró hitelt használt fel 2009–2011 között az IMF szervezésében megkötött többoldalú nemzetközi hitelmegállapodás alapján. |
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.