
Fotó: Rompres
2008. február 08., 00:002008. február 08., 00:00
Isărescu elmondta: az első negyedév végén várhatóan 8 százalékos inflációval kell számolnia Romániának, de ezt követően a fogyasztói árak csökkenő tendenciát mutatnak, ami a második félévben is folytatódni fog. A kormányzó ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az infláció mértékének csökkenése nagyban függ attól, hogy a 2008-as év milyen lesz a mezőgazdaság szempontjából. „Amennyiben átlagos – azaz sem túl jó, sem túl rossz – év lesz, akkor decemberre 5,8 százalékos inflációra lehet számítani” – magyarázta a jegybank vezetője. Mint ismeretes, 2007-ben a mezőgazdaságnak komoly problémákkal kellett szembenéznie a szárazság miatt; a termények árának ugrásszerű emelkedése, amely esetenként meghaladta az európai uniós átlagot, az infláció mértékének jelentős növekedéséhez vezetett.
A BNR előrejelzése szerint a 2008-as inflációs szint mintegy 1,1 százalékponttal lesz több, ami hozzávetőleg 4,8 százalékot jelent a pénzintézet által megcélzott 3,7-3,8 helyett. Isărescu elismerte: bár az előrejelzések valamelyest romlottak, a jegybank számára az infláció a leginkább szem előtt tartott gazdasági mutató, és ennek megfelelően megpróbálnak megtenni mindent, hogy sikerüljön visszatérni az eredetileg megcélzott szintre. A jegybank kormányzója szerint ezzel egyben a lakosság bizalmát is visszanyernék. „Nem szabad ugyanakkor azt az illúziót kelteni, hogy a jegybank képes elérni az inflációs állandó csökkenését, mindössze a helyzet kiegyensúlyozásáról van szó” – tette hozzá. Az inflációnak az év első három hónapjában várható jelentős ugrását a kormányzó nem ítélte meg katasztrófaként.
Isărescu ugyanakkor a kormány tagjainak is üzent, rámutatva: a BNR által az infláció csökkentése érdekében megtett lépések eredménytelenek maradhatnak, amennyiben a kabinet „lazábban” viszonyul az állami költségvetéshez. A kormányzó ezalatt elsősorban az állam kiadásainak tekintélyesebb növekedését értette – amit többek között a felelőtlen béremelések idézhetnek elő.
Ebből kifolyólag a hatóságoknak 2008-ban el kell kerülniük, hogy a pénzügyi politikán lazítsanak – tette hozzá a jegybank vezetője –, idén kötelező módon a BNR kell hogy legyen az egyetlen szerv, amely a külkereskedelmi hiány csökkentéséért felel. „Romániának a pénzügyi politika megszigorítására van szüksége” – magyarázta a kormányzó.
Isărescu emellett felszólította a többi pénzintézetet, hogy a jegybank döntései következtében várhatóan megdrágulnak a hitelek, ezért kerüljék az „egzotikus” pénznemekben – mint például a svájci frank – megszabott kölcsönöket. Az ilyen hiteleknél ugyanis nagyobb az esélye annak, hogy a lakosság fizetésképtelenné válik. A BNR több olyan döntést hozott hétfőn, amelyek révén csökkenteni kívánják a hitelfelvételek mértékét.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.