
Időt nyertek. Két évük van a cégeknek az ingatlanok felértékelésére
Fotó: Pixabay
Nem kell többletadót fizetniük azoknak a cégeknek, amelyeknek idén lejár az ingatlanfelértékelésük, az erről szóló hírek csak riogatásnak bizonyultak, miután a hatályos jogszabályok szerint csak ötévente kell megújítani a dokumentumokat.
2021. február 03., 16:182021. február 03., 16:18
Újabb riogatáshoz vezetett a rosszindulatú törvényértelmezés Romániában. Az önkormányzatok egy része már kiküldte a felszólításokat, hogy azok a cégek, amelyeknek lejárt a hároméves ingatlanfelértékelése, újítsák meg azt, és március 31-ig nyújtsák be, ellenkező esetben egész évre emelt ingatlanadót fizetnek. Történt mindez olyan körülmények között, hogy a tavaly decemberi törvénymódosítás alapján a felértékelés érvényességét három évről öt évre növelték. A bizonytalanság onnan adódott, hogy különböző módon értelmezték a módosítás életbelépésének időpontját.
Debreczeni László adószakértő a Krónika megkeresésére leszögezte,
Az adószakértő a pénzügyminisztériumhoz fordult, ahol megerősítették értelmezését. „Végre néhány hetes bizonytalanság után elméletben és gyakorlatban is rend lett, tiszta vizet öntöttünk a pohárba” – szögezte le Debreczeni.
Közben a bukaresti sajtó még mindig arról ír, hogy nem egyértelmű, életbe lépett vagy sem a felértékelések érvényességét öt évre növelő jogszabály-módosítás. A Hotnews.ro hírportál keddi cikkében megszólaltatta Bukarest 1. és 2. kerületi polgármesteri hivatalainak munkatársait, akik úgy értelmezik, még a régi törvény van érvényben, kiküldték a felszólításokat, és március 31-ig várják a jogi személyektől a hároméves felértékelések aktualizált változatát. Igaz, azt is elmondták, a helyzet nem egyértelmű, és hogy a pénzügyminisztériumtól várják a végleges választ.
Az adótörvénykönyv értelmében a cégek meghatározott időközönként kötelesek újraértékeltetni az ingatlanjaikat, és az alapján fizetik a helyi adót. Ha ezt nem teszik meg,
Két évvel ezelőtt már módosították a jogszabályt, hogy a felértékelést utólag az adott évben már nem lehetett elvégeztetni, március 31-e, a helyi adó első részletének befizetési időpontja a határidő. Ezért az adószakértők, könyvelők mindig figyelmeztettek, hogy a cégek ne mulasszák el a felértékelés megújítását, különben jelentősen megemelkedik a helyi adójuk.
Debreczeni László felidézte, tavaly december 21-én jelent meg a 296-os törvény, amely mintegy kétszáz pontban módosította az adótörvénykönyvet. Bizonyos cikkelyei január 1-jétől léptek életbe, több pontja később, illetve vannak benne olyan passzusok, amelyeknél nem jelölték meg az érvénybe lépése időpontját.
– részletezte az adószakértő.
Viszont minden törvény esetében, amelyben nem rögzítik a hatálybalépés időpontját, az alkotmány előírása érvényes, miszerint a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után három nappal alkalmazandó. „Az alkotmány a legerősebb törvény, mindent felülír, az adótörvénykönyv 4-es cikkelyét is” – húzta alá a szakértő.
Rámutatott, az ingatlanfelértékelés körüli értelmezés tovább bonyolódott, mert a felértékelők meggyőzték a fejlesztési minisztériumot, a tárca szakemberei pedig január elején kiadtak egy körlevelet, ami szerint a háromról öt évre szóló módosítás csak ez év júliusától lép érvénybe, tehát akiknek idén lejár a három év nem kapnak haladékot. Az önkormányzatok többsége készpénznek vette a fejlesztési minisztérium körlevelét, elkezdték kiküldeni a felszólításokat a cégeknek, hogy március 31-ig tegyenek eleget a kötelezettségüknek. Időközben a pénzügyminisztérium átiratban tájékoztatta a fejlesztési szaktárcát, hogy a módosítás december 24-től életbe lépett, és a felújítás már nem három, hanem öt évig érvényes, a cégek kaptak két év haladékot. Ennek hatására a fejlesztési minisztérium január 20-án javította saját tájékoztatóját, tehát az önkormányzatok is értesülhetnek erről – hangsúlyozta Debreczeni László.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
szóljon hozzá!