Hirdetés

Indul a kkv-támogatás

A 2011-es év a kis- és középvállalkozások (kkv) gazdasági fellendülésének és az együttműködésének az éve lehet – jelentette ki Adriean Videanu gazdasági miniszter a kkv-szektor fejlesztésére szolgáló kormányzati stratágia bemutatóján csütörtökön.

Balogh Levente

2010. augusztus 06., 09:582010. augusztus 06., 09:58

„A stratégiának két célja van. Elsősorban az, hogy támogassuk a kkv-ket a válságból való kilábalásban. Ez a 2010–2011-es évre szól. Ezt követően a 2011 és 2013 közötti időszak a fejlesztés ideje lesz. A romániai hatóságok és a nemzetközi szervezetek felmérései alapján úgy hiszszük, adottak a feltételei annak, hogy 2011 a gazdaság talpraállásának éve legyen Romániában, az intelligencia és a fenntartható fejlődés útján, amely a társadalmi kohéziót is biztosítja” – hangoztatta a tárcavezető.

A kkv-k talpra állítását és fejlesztését célzó stratégiát a közigazgatási kapacitások fejlesztésére szolgáló operatív program keretében dolgozták ki, értéke 3 489 040 lej. Az összeg 85 százalékát a Európai Szociális Alap biztosítja vissza nem térítendő támogatás formájában, ez 2 965 684 lejt tesz ki. A román állam 532 356 lejjel járul hozzá.

A projektet a gazdasági tárca felügyeli a KPMG Románia Kft. és a Finans Consulting Kft. tanácsadó cégek alkotta konzorcium közreműködésével. Florin Bănăţeanu, a KPMG igazgatója a fejlesztési tervekről elmondta, szeretnék 15 százalékkal növelni a támogatásban részesülő kkv-k számát. A program keretében évi mintegy húsz befektetést kívánnak finanszírozni, átlagosan 1,5 millió euró értékben.

A tervek szerint a mikrovállalkozások alkalmazottainak száma húsz százalékkal növekszik a támogatások nyomán, a támogatásokhoz szükséges források biztosítása érdekében pedig a kis- és középvállalkozások hitelgaranciaalapját 2013-ig mintegy 1,6 milliárd euróval töltik föl. Adriean Videanu közölte, a most bemutatott stratégiát harminc napos időszakra közmeghallgatásra bocsátják, hogy ezt követően a hasznosnak minőstett észrevételeket is beépítve terjesszék jóváhagyásra a kormány elé.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Melyik az és mit tud a legolcsóbb új autó Romániában?

Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.

Melyik az és mit tud a legolcsóbb új autó Romániában?
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
Hirdetés