2010. július 28., 09:572010. július 28., 09:57
Aggodalomra ad okot Románia alacsony hatékonysága az EU-s pénzek pályázati úton történő lehívását illetően, véli Jeffrey Franks, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Bukarestben tárgyaló küldöttségének vezetője. „A helyzet valóban nagyon rossz. Brüsszelben egy csomó pénz vár Romániára, de kifizetések csak akkor történnek, ha pályázatok készülnek, és azok meg is valósulnak.
Erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a folyamat felgyorsuljon” – szögezte le a delegáció vezetője, hangsúlyozva, ha nem sikerül idejében lehívni a pénzeket, azok el fognak veszni Románia számára. „Pluszpénzekről van szó, melyek nem befolyásolják a mi programunkba foglalt célösszegeket, közvetlenül a beruházásokba mennek. Ezek a pénzek nagyon fontosak a gazdaság élénkítése számára” – jelentette ki Jeffrey Franks.
Az európai alapokból származó pénzek lehívása a Pénzügyminisztérium számára is kiemelt fontosságú, hangsúlyozta Sebastian Vlădescu szakminiszter. Elmondása szerint a kormány nem tárgyal az IMF küldötteivel az áfának 24-ről 25 százalékra való emeléséről, sem pedig a jövedelemadónak 10 százalékra való csökkentéséről. Az, hogy a recesszió idei becsült értéke egy, másfél, avagy két százalék lesz, a hazai szakértőknek az IMF munkatársaival folytatott konzultációját követően dől majd el, jelentette ki Vlădescu.
Az IMF-küldöttség találkozott a munkáltatók érdekvédelmi szervezetének (ACPR) vezetőivel is.
„Arra kértük az IMF-et, gyakoroljanak nyomást a kormányra azért, hogy ne jelenjenek meg újabb és újabb spekulációk az adórendszerről. Egyik nap 10 százalékos egységes adókulcsról beszélnek, másnap a progresszív adózás szükségességéről, a harmadik napon pedig az áfa emeléséről. Senki sem fog befektetni egy olyan országban, ahol nincs egy minimális kiszámíthatóság az adópolitika terén” – nyilatkozta Dan Matei Agathon, az ACPR szóvivője.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.