2012. március 23., 09:112012. március 23., 09:11
„Románia továbbra is jelentős eredményeket ér el az IMF-fel közösen kidolgozott program keretében. A különböző cselekvési tervek gyakorlatba ültetése következetes, és a programban rögzített valamennyi célkitűzést sikerült elérni. Két év hanyatlás után újraindult a gazdaság növekedése, miközben az infláció történelmi minimumon áll” – mutat rá a Nemzetközi Valutaalap. A közlemény azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy mindezek ellenére az eurózóna lelassulása lehúzta Románia gazdasági kilátásait.
„Éppen ezért sorsdöntő a gazdasági reformok folytatása” – nyilatkozta Nemat Shafik, az IMF helyettes vezérigazgatója.
A nemzetközi hitelintézet szerint ugyanakkor a romániai hatóságok elkötelezettek abban, hogy az idei év végén a költségvetési hiány ne haladja meg a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát. Ehhez meglátásukban arra van szükség, hogy a kormány hatékonyabbá tegye az európai uniós pénzösszegek lehívását, illetve javítsa a tőkeköltségeket.
További intézkedések kellenek továbbá az egészségügyi reform és az adóbehajtás terén. „Az állami vállalatok reformja halad, azonban fel kellene gyorsítani ezek átszervezését. Ugyanakkor az energetikai és a szállítási szektorban lényeges a piaci árpolitika gyakorlatba ültetése, hogy ezáltal csökkenteni lehessen a kintlevőségeket, növelni lehessen a hatékonyságot, illetve serkenteni lehessen a növekedést” – derül ki a közleményből.
A romániai bankok kapcsán az IMF szakértői megjegyzik, hogy a kockázatok továbbra is jelentősek, mivel magas a hiteleket nem törlesztők aránya, illetve kihat az országra az Európa más tájain dúló gazdasági válság. Éppen ezért – hívják fel a figyelmet – fennáll annak a veszélye, hogy tovább gyengül a lej, valamint tőkekivonásokra is sor kerülhet.
| Az előzetesen becsültnél lassabban halad a privatizáció, a közalkalmazotti béremeléshez szükséges anyagi keret pedig korlátozott – nyilatkozta egyebek mellett a Money Channel gazdasági csatornának szerda este Jeffrey Franks, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttségének vezetője. A fizetésemelések kapcsán elmondta: választási évben nagy nyomás nehezedik a kormányra, azonban szerinte most csupán egy szerényebb emelésre lehet sort keríteni. „Ebben a jogszabályban több előírás is van. Az egyik közülük arra vonatkozik, hogy nem szabad módosítan a közszféra bérezésére előirányzott összeget. Csökkenést tapasztalunk a közalkalmazottak számában, ez pedig egy szerény béremelésre teremt lehetőséget” – vallja Jeffrey Franks. Eközben csütörtöki besztercei sajtótájékoztatóján Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke arról beszélt, hogy a szövetség határozottan kérni fogja a kormánytól, hogy még az idei év folyamán emelje a béreket, illetve a nyugdíjakat. Becslésekbe azonban nem kívánt bocsátkozni annak kapcsán, hogy várhatóan hány százalékkal nő majd a közalkalmazottak fizetése, azt azonban leszögezte, hogy nemcsak ezeknek kellene nőniük még idén, hanem a nyugdíjaknak is. Borbély ugyanakkor beszélt a társadalombiztosítási hozzájárulás esetleges csökkentéséről is. Szerinte ezt az intézkedést idén semmiképp nem lehet meghozni, mivel az első negyedév végére becsült gazdasági növekedés nem lesz épp ennyire „látványos”. Claudia Boghicevici munkaügyi miniszter a béremelések kapcsán egyébként csütörtökön a kormány valamennyi tagjának korábbi bejelentéséhez hasonlóan mindössze annyit jegyzett meg, hogy várjuk meg április végét, s a gazdasági eredmények első negyedévi alakulása függvényében dől majd el, hogyan egészítik ki az eredeti szintre a közalkalmazottak fizetését. |
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.