
Fotó: Rostás Szabolcs
A legfrissebb sajtóhírek szerint három pénzintézet versenyez az OTP Bank Románia megszerzéséért, miután az Exim Banca Românească is bejelentkezhetett. A bankok képviselői Bukarestben egyeztethetnek a magyar pénzintézet illetékeseivel, és hamarosan érkezhetnek a konkrét ajánlatok.
2023. augusztus 23., 12:282023. augusztus 23., 12:28
Az OTP Bank Románia eladása folyamatban van, és ezekben a napokban Bukarestben „menedzsment prezentációkat” tartanak – számolt be forrásokra hivatkozva a Businessmagazin.ro gazdasági portál.
Miközben korábban úgy tűnt, hogy csak két pénzintézet – a kolozsvári székhelyű Transilvania Bank és az osztrák Raiffesen Bank – maradt versenyben,
Az ügy pikantériája, hogy a Banca Româneascát azt követően vásárolta meg a román állami tulajdonban levő Exim Bank, hogy a Román Nemzeti Bank (BNR) 2018-ban megakadályozta, hogy az OTP Bank Románia felvásárolja görög tulajdonosától.

Az Erste nincs rajta az OTP Bank Románia megvásárlásáért versenybe szállók rövid listáján – jelentette be Stefan Doerfler, az osztrák bankcsoport pénzügyi igazgatója.
Az OTP Bank Románia eladása az év üzletének számít a román bankszektorban, és bárki is veszi meg, közel 3 százalékos piaci részesedést szerez majd, közel 4 milliárd eurós eszközállományával. A pénzintézet a tavaly év végén a 10. helyen állt egy olyan piacon, ahol a 10 legnagyobb bank a teljes banki eszközállomány több mint 80 százalékát ellenőrzi.
Mint ismeretes, a Bloomberg június közepén arról számolt be, hogy az olasz Unicredit, az osztrák Raiffesen Bank és Erste Bank, valamint a Banca Transilvania érdeklődik az áruba bocsátott OTP Bank Románia iránt. A nemzetközi hírügynökség akkor a tranzakcióhoz közel álló forrásból úgy értesült, hogy ez a négy bank tett le nem kötelező érvényű ajánlatot a magyar tőkéjű pénzintézet romániai leányvállalatának felvásárlása érdekében.
Később sajtóhírek szerint az olasz UniCredit illetékesei bejelentették, hogy visszaléptek az OTP Bank Romániáért folytatott küzdelemből, majd Stefan Doerfler, az osztrák bankcsoport pénzügyi igazgatója is úgy nyilatkozott, hogy az Erste nincs rajta az OTP Bank Románia megvásárlásáért versenybe szállók rövid listáján. A Profit.ro portál által idézett nyilatkozata szerint azért kerültek ki a versenyből, mert a bank nem volt elég „agresszív” az ajánlattétel első körében.

Az olasz Unicredit, az osztrák Raiffesen Bank és Erste Bank, valamint a Banca Transilvania is érdeklődik az áruba bocsátott OTP Bank Románia iránt sajtóértesülések szerint.
Amint arról beszámoltunk, a magyarországi anyavállalat május végén jelentette be, hogy el kívánja adni az OTP Bank Romániát. A pénzintézet május 23-án közölte, a bank organikus növekedési stratégiájával párhuzamosan az OTP Csoport úgy döntött, hogy az OTP Bank Románia stratégiai lehetőségeinek körét kibővíti a bank esetleges eladásának piaci tesztelésével.
Az OTP a kétezres évek elején vetette meg a lábát a romániai piacon, felvásárolva a Robankot. A magyar tőkéjű pénzintézet a 2008-as gazdasági válságot követően megszerezte a Millennium Bank Romániát is. További terjeszkedési törekvését azonban a bukaresti hatóságok elgáncsolták: a Román Nemzeti Bank (BNR) 2018-ban megakadályozta, hogy az OTP Bank Románia felvásárolja görög tulajdonosától a Banca Româneascát. Ami így került az Exim Bank tulajdonába, amely most licitált az OTP-ért.
Mint megírtuk, többek között ez játszhat szerepet abban, hogy Budapesten úgy látják, nincs növekedési potenciál a romániai pénzintézetben.

El kívánja adni az OTP Bank Romániát a magyarországi pénzintézet a Ziarul Financiar értesülései szerint. A román pénzügyi-gazdasági lap úgy tudja, hogy a magyarországi anyavállalat már tájékoztatta szándékáról a pénzintézet igazgatóit.
Ahogy az várható volt, a bankok nem nyugszanak bele a Versenytanács döntésébe, amellyel összesen 3,73 milliárd lej (710 millió euró) bírságot szabott ki tíz pénzintézetre a versenyszabályok megsértése miatt.
A Versenytanács összesen 3,73 milliárd lej (710 millió euró) bírságot szabott ki tíz bankra a versenyszabályok megsértése miatt.
Kedvezően véleményezte az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa Romániának az uniós helyreállítási mechanizmus (PNRR) keretében benyújtott negyedik kifizetési kérelmét, így az ország rövidesen megkapja az ebben szereplő 2,62 milliárd eurót.
Nehéz helyzetbe került az európai mezőgazdaság, miután a közel-keleti és az ukrajnai háború következtében az egekbe szökött a műtrágya ára. Vincze Loránt EP-képviselő szerint az Európai Bizottság egyelőre nem találta meg a műtrágyaválságból kivezető utat.
Az idei első negyedévben a nyers adatok szerint 1,2 százalékkal csökkent Románia bruttó hazai terméke (GDP) a múlt év azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A repce iránt mutatkozik jelenleg a legerősebb kereslet az olajosnövény-piacokon. A biodízelgyártás növekvő alapanyagigénye, az energiapiacok bizonytalansága és a szűkös globális készletek együttesen magas árszintre emelték a repce jegyzését.
Az elmúlt évek drágulásai radikálisan megváltoztatták számos romániai család költségvetését. Mutatjuk, hogy elemzők szerint mekkora jövedelemre lenne szükség ahhoz, hogy tisztességes életet élhessünk anélkül, hogy állandóan a pénz miatt kellene aggódni.
Románia-szerte több ezer adóhatósági alkalmazott szüntette be csütörtök reggel a munkát. Tiltakozások vannak a nyugdíjhivataloknál, de a bíróságokon is.
Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Magyarország, Olaszország, Lengyelország, Románia és Szlovákia hatékony intézkedéseket tett a túlzott költségvetési hiány korrekciója felé.
Megszavazta szerdán a képviselőház mezőgazdasági bizottsága az alapélelmiszerek árréskorlátozásának meghosszabbítását az év végéig – adta hírül Facebook-oldalán Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter.
szóljon hozzá!