
Fotó: Facebook/OTP Bank Romania
Az Erste nincs rajta az OTP Bank Románia megvásárlásáért versenybe szállók rövid listáján – jelentette be Stefan Doerfler, az osztrák bankcsoport pénzügyi igazgatója.
2023. augusztus 02., 20:322023. augusztus 02., 20:32
A bankár nyilatkozatát a Profit.ro gazdasági és pénzügyi portál idézte. Elmondása szerint azért kerültek ki a versenyből, mert a bank nem volt elég „agresszív” az ajánlattétel első körében.
„Egyszerűen, ahogy én értettem, az eladó megvizsgálta a beérkezett ajánlatokat, és mi nem voltunk túl agresszívek az első körben, így, nyilvánvalóan, a rövid listán olyan versenyzők szerepelnek, akik nagyobb összegekkel licitáltak” – fejtette ki Stefan Doerfler a Bloomberg Tv-nek.
Ez pedig azt jelneti, hogy amennyiben a piaci hírek megbízhatóak, akkor már csak a kolozsvári székhelyű Transilvania Bank és az osztrák Raiffesen Bank maradt versenyben.
Ugyanis – mint ismeretes – a Bloomberg június közepén arról számolt be, hogy az olasz Unicredit, az osztrák Raiffesen Bank és Erste Bank, valamint a Banca Transilvania érdeklődik az áruba bocsátott OTP Bank Románia iránt. A nemzetközi hírügynökség akkor a tranzakcióhoz közel álló forrásból úgy értesült, hogy ez a négy bank tett le nem kötelező érvényű ajánlatot a magyar tőkéjű pénzintézet romániai leányvállalatának felvásárlása érdekében. A nemzetközi üzleti élet tekintélyes hírforrása szerint az ügylet része lehet az OTP moldovai üzlete is.

Az olasz Unicredit, az osztrák Raiffesen Bank és Erste Bank, valamint a Banca Transilvania is érdeklődik az áruba bocsátott OTP Bank Románia iránt sajtóértesülések szerint.
Mint arról beszámoltunk, a magyarországi anyavállalat május végén jelentette be, hogy el kívánja adni az OTP Bank Romániát. A pénzintézet május 23-án közölte, a bank organikus növekedési stratégiájával párhuzamosan az OTP Csoport úgy döntött, hogy az OTP Bank Románia stratégiai lehetőségeinek körét kibővíti a bank esetleges eladásának piaci tesztelésével. Várakozásaik szerint ez a folyamat több hónapig tart, és amennyiben sikerrel jár, az esetleges eladásról szóló megállapodást körülbelül valamikor jövőre írhatják alá.
felvásárolva a Robankot. A magyar tőkéjű pénzintézet a 2008-as gazdasági válságot követően megszerezte a Millennium Bank Romániát is. További terjeszkedési törekvését azonban a bukaresti hatóságok elgáncsolták: a Román Nemzeti Bank (BNR) 2018-ban megakadályozta, hogy az OTP Bank Románia felvásárolja görög tulajdonosától a Banca Româneascát. Mint megírtuk, többek között ez játszhat szerepet abban, hogy Budapesten úgy látják, nincs növekedési potenciál a romániai pénzintézetben.
Az OTP Bank Románia – 2,89 százalékos piaci részesedésével – a 9. helyet foglalja el aktívái alapján a romániai bankpiacon a BNR legfrissebb adatai alapján. A Világgazdaság szerint Csányi Sándor, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója 2017-ben 7-8 százalékos részesedés megszerzését tűzte ki célul Romániában és legalább 10 százalékot más országokban, eközben a bank 2020-ban eladta szlovákiai érdekeltségét.

El kívánja adni az OTP Bank Romániát a magyarországi pénzintézet a Ziarul Financiar értesülései szerint. A román pénzügyi-gazdasági lap úgy tudja, hogy a magyarországi anyavállalat már tájékoztatta szándékáról a pénzintézet igazgatóit.
A román állampolgárok egyre óvatosabban költekeznek és egyre tudatosabban kezelik pénzüket, csak a legfontosabb kiadásokra adnak ki pénzt – derült ki egy friss felmérésből.
Miközben a szakszervezetek tetszését nem nyerte el a közalkalmazotti bértörvény módosított tervezete sem, a jogszabályjavaslatot szerdán beterjeszthetik a parlament elé. Ugyanakkor egy keddi bírósági döntés miatt a jogszabály sorsa bizonytalanná vált.
Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) honlapján kedden közzétett adatokból.
Az idei program hétfő délelőtti indulása óta a roncsautóprogramra szánt állami támogatás közel 60 százalékát már fel is használták – közölte Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Igencsak népszerű a hétfőn reggel 10 órakor útjára indult roncsaitóprogram: már az első órákban sokan jelentkeztek az államilag támogatott járműcserére, egy kategóriában pedig percek alatt kimerült a keret.
A magánszemélyek hétfő reggeltől igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlására a 2026-os roncsautóprogram keretében.
Dugóban araszolás, horrorisztikus üzemanyagárak és reménytelen parkolóhely-vadászat – a romániai, erdélyi nagyvárosok közlekedési káosza sokakat kényszerít váltásra.
Az egészségügyben és a tanügyben dolgozók tetszését sem nyerte el az új bértörvény pénteken nyilvánosságra hozott, felülvizsgált tervezete. A szakszervezetek szombaton adtak hangot a készülő bértörvénnyel kapcsolatos elégedetlenségeiknek.
Miután a hét folyamán több töltőállomásnál is áremeléseket láthattunk, szombaton a piacvezető Petrom – az OMV-vel egyetemben – is beállt a sorba, és a többi nagy lánctól eltérően nem csak a gázolaj, hanem a benzin árát is megemelte.
szóljon hozzá!