
Drágulást okoz a fokozott kereslet, mivel nincs elég hely a repülőkön
Fotó: Facebook/Aeroportul Oradea
A repülőjegyárak akár 15 százalékkal is emelkedhetnek idén nyáron, mivel a kereslet meghaladja a rendelkezésre álló helyek számát – jelentette ki Michael O'Leary, a Ryanair ír fapados légitársaság vezérigazgatója.
2023. március 23., 12:462023. március 23., 12:46
Rámutatott: idén Európában nem nő a foglalható helyek száma, miközben a kereslet erőteljesen fellendül.
Valószínűsíthető, hogy idén nyáron ismét 10–15 százalékos áremelkedésre számíthatunk” – idézte a Daily Telegraphnak adott interjút az Economedia gazdasági portál.
A fapados légitársaság amúgy idén nyáron a járvány előtti szinthez képest is szeretné növelni utasszámát olyan körülmények között, hogy az ülőhelyek száma 30 százalékkal haladja meg a 2019-ben regisztráltat.
„A magas infláció nem fogja befolyásolni a keresletet, az utazásszervezőket nem tántorítja el az emelkedő árak” – húzta alá O'Leary, aki szerint az emberek – Nagy-Britanniában és a kontinentális Európában egyaránt – lazán költekeznek.

Tavaly 87,6 százalékkal nőtt a romániai repülőterek forgalma; 2022-ben összesen 20 971 800 utas fordult meg a légikikötőkben, míg egy évvel korábban 11 176 800 utast jegyeztek – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A román állampolgárok egyre óvatosabban költekeznek és egyre tudatosabban kezelik pénzüket, csak a legfontosabb kiadásokra adnak ki pénzt – derült ki egy friss felmérésből.
Miközben a szakszervezetek tetszését nem nyerte el a közalkalmazotti bértörvény módosított tervezete sem, a jogszabályjavaslatot szerdán beterjeszthetik a parlament elé. Ugyanakkor egy keddi bírósági döntés miatt a jogszabály sorsa bizonytalanná vált.
Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) honlapján kedden közzétett adatokból.
Az idei program hétfő délelőtti indulása óta a roncsautóprogramra szánt állami támogatás közel 60 százalékát már fel is használták – közölte Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Igencsak népszerű a hétfőn reggel 10 órakor útjára indult roncsaitóprogram: már az első órákban sokan jelentkeztek az államilag támogatott járműcserére, egy kategóriában pedig percek alatt kimerült a keret.
A magánszemélyek hétfő reggeltől igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlására a 2026-os roncsautóprogram keretében.
Dugóban araszolás, horrorisztikus üzemanyagárak és reménytelen parkolóhely-vadászat – a romániai, erdélyi nagyvárosok közlekedési káosza sokakat kényszerít váltásra.
Az egészségügyben és a tanügyben dolgozók tetszését sem nyerte el az új bértörvény pénteken nyilvánosságra hozott, felülvizsgált tervezete. A szakszervezetek szombaton adtak hangot a készülő bértörvénnyel kapcsolatos elégedetlenségeiknek.
Miután a hét folyamán több töltőállomásnál is áremeléseket láthattunk, szombaton a piacvezető Petrom – az OMV-vel egyetemben – is beállt a sorba, és a többi nagy lánctól eltérően nem csak a gázolaj, hanem a benzin árát is megemelte.
szóljon hozzá!