2009. június 29., 10:082009. június 29., 10:08
„Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az internetes oldalak megszerkesztésére vagy egyáltalán létrehozására. Ki kellene emelni a helyi jellegzetességeket, ezért jó lenne odafigyelni a legapróbb virágra vagy bogárfajtára” – vélekedett az erdélyi regionális turizmus fejlesztését zászlójára tűző Transylvanian Tourism Association (ASTUR) elnöke, Ştefan Petru Runcan.
Szerinte a vendéglátók, üdültetők és önkormányzatok összefogására van szükség, mert a cél közös: a turista minél elégedettebb legyen, és – ebből kifolyólag – minél több pénzt hagyjon a térségben. A felszólalók azt is beismerték, hogy sem a vállalkozók, sem az önkormányzatok nem fektetnek kellő hangsúlyt a pályázási lehetőségek kiaknázására. Ellenpéldaként a Maros és Brassó megye határán, az E 60-as nemzetközi út mentén fekvő Szászkézdet hozták fel.
Bionaturista élelmiszertermékeivel az itteni közösségnek olyannyira sikerült felhívnia magára a figyelmet, hogy a termelőket néhány éve Károly brit trónörökös is elkezdte támogatni és évi rendszerességgel látogatni. Éppen ezért Florentina Călugăr, a valamikori szász település önkormányzati referense arra buzdította az idegenforgalomban érdekelteket, hogy fektessenek nagyobb hangsúlyt a nyugatiak által egyre inkább igényelt falusi turizmus fejlesztésére. Szintén ötletként merült fel a Magyarország nyugati régióiban már oly jól működő orvosi turizmus meghonosítása.
Az idegenforgalmi vállalkozók ösztönzésére Ştefan Petru Runcan egy külföldön jól bevált recept bevezetését javasolta a sajtónak. Az újságírók ne csak tanulmányutakra nevezzenek be, hanem kezdjék el inkognitóban is járni az üdülőtelepeket és vendéglátó-`ipari egységeket. „A nyugati turista mielőtt kiválasztja leendő szálláshelyeit és éttermeit, nem csak azok hivatalos honlapját tanulmányozza. Megnézi azt is, hogy az idegenforgalmi szakemberek és a sajtó melyik szolgáltatást hány csillaggal méltányolja” – mondta el az ASTUR elnöke, hangsúlyozván, hogy a dicséret, de a jogos bírálat is építő jellegű lehet a vendéglátók számára.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.