Hirdetés

Húsz éve nem volt ilyen alacsony mértékű a pénzhígulás

•  Fotó: Bíró Blanka

Fotó: Bíró Blanka

Az elmúlt évben a rendszerváltás óta történelmi mélypontra, 3,14 százalékra csökkent az éves infláció Romániában, 2011 novemberéhez képest pedig decemberben 0,23 százalékkal nőtt a fogyasztói árindex – derült ki az Országos Statisztikai Hivatal (INS) tegnap közzétett adataiból. A havi átlaginflációs ráta 0,3 százalék volt a 2010-es 0,6 százalékhoz képest, a fogyasztói árindex által meghatározott átlagos árnövekedés pedig 5,8 százalékos volt tavaly az azt megelőző évhez viszonyítva.

Kőrössy Andrea

2012. január 12., 07:342012. január 12., 07:34

Az élelmiszerárak decemberben 0,4 százalékkal voltak magasabbak, mint a megelőző hónapban, míg a nem élelmiszer jellegű termékek esetében a növekedés 0,1 százalékos volt. Az élelmiszer novemberi átlagértéke 0,36 százalékkal volt magasabb 2010 decemberéhez képest. A szolgáltatások díjszabása novemberhez képest 0,3 százalékkal emelkedett, 2010 decemberét figyelembe véve azonban 0,5 százalékos csökkenést jegyzett az INS. A legnagyobb árcsökkenés 2010 decemberéhez képest a friss gyümölcsök esetében volt, ezeket tavaly novemberben 1 százalékkal olcsóbban lehetett megvásárolni. A krumpli ára ezzel szemben 1,36 százalékkal növekedett, míg a húskészítmények 0,18, a halfélék 0,23, a tej és tejtermékek 0,27, a cukor pedig 0,18 százalékkal volt drágább az elmúlt év végén, az előző év hasonló időszakának adatait figyelembe véve.

A novemberi nettó átlagjövedelem 1491 lej volt, 2,3 százalékkal, azaz 34 lejjel több az azt megelőző hónaphoz képest, illetve 8,3 százalékkal magasabb, mint 2010 azonos időszakában. A legmagasabb, 3705 lejes nettó jövedelmet a pénzügyi közvetítési szférában jegyezték, míg a legalacsonyabb, 857 lejes átlagfizetéseket a szálloda- és vendéglátóipar alkalmazottai kapták. A statisztikai intézet adatai szerint a nettó átlagjövedelem szempontjából a legnagyobb, 10-12 százalékos növekedés a számítógép-gyártási iparágban, valamint a fakitermelő piacon jelentkezett, ezzel szemben a fémfeldolgozó iparban 6,3, míg a dohányiparban 4,2 százalékos bércsökkenés volt. Figyelembe véve a 2010-es júliusi adatokat, amikor bevezették az állami alkalmazottak fizetésének 25 százalékos csökkentését, tavaly novemberben az egészségügyben 20, a tanügyben pedig 16 százalékos béremelkedés volt.

Novemberben 5 százalékos növekedést jegyeztek az építőiparban is a megelőző hónaphoz képest, a 2010. novemberi adatokat figyelembe véve pedig 15 százalékos növekedés volt. 2011 első 11 hónapjában 2 százalékos növekedés volt építkezési munkálatok szerint a megelőző év azonos időszakához képest.

BNR: teljesíthető az inflációs cél
Elérheti Románia a 2012-re meghatározott inflációs célt az eddigi elemzések és adatok alapján – jelentette ki tegnap Adrian Vasilescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöki tanácsadója. „Az elmúlt év decemberében a legalacsonyabb inflációt jegyeztük 1990 novembere óta. A jegybanknak két jelentős célkitűzése van: az árak, illetve a gazdaság stabilitásának biztosítása, hiszen a kettő szorosan összefügg. Számításaink szerint 2012-ben is teljesíteni tudjuk a kitűzött pénzügyi célokat” – fogalmazott Vasilescu. Hozzátette: márciusig várhatóan tovább csökken az infláció, ezt követően azonban növekedésre számíthatunk. Elmondása szerint a legnagyobb bizonytalanságot egyrészt a zöldség, gyümölcs, valamint tojás árának változása, illetve az energetikai termékek áringadozása okozza. „Az ivóvíz-szolgáltatás terén is jelentkezhetnek problémák, az általános kép azonban azt mutatja, hogy sikerült megvalósítanunk az árak stabilitását” – tette hozzá a szakértő.

 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés