
Jelentősen nő a borfogyasztás Romániában a húsvéti ünnepek környékén: egyetlen hét alatt annyi nedű fogy, amennyi máskor egy hónap során – mutatott rá Ovidiu Gheorghe, a hazai bortermelésért felelős egyesület (PNVV) vezetője, aki azt is elmondta, hogy a fogyasztók kedvence továbbra is a vörösbor.
2014. április 14., 16:462014. április 14., 16:46
„A vörösbornak szimbolikus jelentése van az ünnepkör kapcsán, de ebben az időszakban a fehérbor eladása is emelkedik. Az üzleti szférában például rendszerint helyet kap a bor is az alkalmazottaknak szánt ünnepi kosárban” – magyarázta Gheorghe.
A termelők szerint szinte lehetetlen megállapítani, hogy ebben az időszakban mekkora mennyiség fogy el, mivel sokan adózatlanul szerzik be a bort, a fehér gazdaságban mért adatok szerint azonban a hét során csaknem 200 ezer hektoliter nedűt vásárolnak országszerte a húsvétra készülők, saját fogyasztásra pedig nagyjából ugyanennyit állítanak elő.
Tavaly egyébként az éves szinten megtermelt bor mennyisége meghaladta a 4,2 millió hektolitert. Ovidiu Gheorghe rámutatott: húsvét környékén a forgalmazók többsége minőségi borokat importál, de csak elenyésző mennyiségben.
A bortermelők egyesületének vezetője arról is beszámolt, hogy tapasztalataik szerint az elmúlt időszakban a bor literenkénti ára 1–1,5 lejjel esett vissza, ez annak tudható be, hogy tavaly ősszel rendkívül bőséges és jó minőségű volt a szőlőtermés Romániában. „Mindez nem vonatkozik a minőségi borokra, amelyek esetében az áringadozás sokkal kisebb mértékű, az ehhez szükséges szőlő ugyanis szabályozottabb körülmények között terem” – magyarázta Gheorghe.
A szakértő ugyanakkor arról is beszámolt, hogy Romániában az elmúlt néhány évben drasztikusan csökkent a borpiac: a 2009-ben jegyzett évi 450 millió euróról az elmúlt évre több mint 100 millió euróval esett vissza az ágazat a pénzügyi válság miatt.
„A kis- és közepes termelők ennek ellenére továbbra is erőfeszítéseket tesznek termékeik népszerűsítése érdekében. Ehhez jótékonyan hozzájárul a tavalyi kiváló mezőgazdasági év is” – fejtette ki a bortermelők képviselője. Hozzátette: ősszel sikerült több különleges hazai nedűfajtát is bemutatniuk egy kínai konferencián, 2012 óta ugyanis a távol-keleti ország lett a román borexport legfontosabb célpontja.
A bortermelésért felelős nemzetközi szervezet (OIV) nemrég arról számolt be, hogy Románia a tizenkettedik globális szinten a bortermelés tekintetében. Az országban egyébként mintegy 183 ezer hektáron termelnek szőlőt, az átlagos évi fogyasztás pedig egy személy esetében 22–25 liter, ez azonban a fejlett országokban az évi 50 litert is elérheti.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!