
Illusztráció
Ahogyan az várható volt, kilencven nappal elhalasztották a Szászsebes és Torda közötti autópálya 3-as szakaszának átadását a közúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CNAIR) által megállapított rendellenesség miatt.
2018. január 11., 13:192018. január 11., 13:19
Alin Şerbănescu, az útügyi hatóság szóvivője elmondta, legkorábban húsvét után lehet majd közlekedni a Nagyenyed és Marosdécse közötti sztrádaszakaszon, de ez az időjárástól is függ. Elmondása szerint az érdesség, a tapadás terén találtak rendellenességeket, ugyanakkor
Mint kiderült: a három rétegből álló aszfaltburkolatnak sem a sűrűsége, sem a vastagsága nem egyezik azzal, amit a projekt előírt. A CNAIR szóvivője szerint a kivitelező ugyanígy járt el a Lugos–Déva-autópálya 1-es szakaszának építésekor, és ezen az úton máris megjelentek a repedések.
Amint arról beszámoltunk, kedden három CNAIR-küldöttség is ellenőrizte a 8,5 km hosszú sztrádaszakaszt, és azt mondták, ugyanazokat a problémákat tapasztalták, amelyeket a novemberi ellenőrzéskor is. A Szászsebest Tordával összekötő, összesen 70 km hosszú autópályát az eredeti tervek szerint 2016 végéig kellett volna megépíteni.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!