
A Brassó melletti Vidombákon letették az Airbus Helicopters új gyáregységének alapkövét, amelyben 2017-től kezdik gyártani a H215-ös kétmotoros nehézhelikoptert.
2015. november 19., 13:182015. november 19., 13:18
A Mediafax hírügynökség tájékoztatása szerint az egyhektáros területen felépülő gyáregységben 300 munkahelyet teremtenek, és évi 15–20 H215-ös helikopter összeszerelését tervezik.
Guillaume Faury, az Airbus Helicopters Group elnöke a keddi ünnepségen bejelentette, a vidombáki gyáregységben végzik majd a H215-ös modell tervezését, gyártását és az eladás utáni szolgáltatásokat is. Alexandru Năstase államtitkár elmondta, a gyáregység 15 millió eurós beruházással épül fel, amelyhez a román kormány 20 millió lejes állami segéllyel járul hozzá.
„A H215-ös modellnek stratégiai jelentősége van az Airbus Helicopters számára. Általa a szükségleteknek leginkább megfelelő helikoptert ajánlhatjuk ügyfeleinknek rendkívül versenyképes üzemeltetési költségek mellett. A NATO-ban és az EU-ban is fontos szerepet betöltő Romániával kötött partnerség révén meggyőződhetünk arról, hogy a legendás kétmotoros nehézhelikopterek gazdaságosabbak mint valaha” – idézte Guillaume Fauryt a Mediafax.
A H215-ös modell a korábbi AS332 C1e/L1e típus továbbfejlesztett változata, amelyet a gyártó egy új üzleti modellben kínál eladásra, a korábbinál kedvezőbb áron. A világ 152 országában több mint 12 ezer, Airbus által gyártott helikopter van forgalomban. Az Airbus Helicopters üzemeiben világszerte 23 ezren dolgoznak. A gyártónak 2014-ben 6,5 milliárd eurós bevétele volt.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!