Hirdetés

Hazacsábító okok a vállalkozásra – indul az első képzés, de még várják a Magyarországon élő jelentkezőket

•  Fotó: Pixabay.com

Fotó: Pixabay.com

A Magyarországon élő román állampolgárok még mindig találhatnak 40 000 okot arra, hogy Romániában vállalkozzanak, a kezdeményezők ugyanis meghosszabbították a jelentkezési határidőt.

Bálint Eszter

2018. március 10., 09:302018. március 10., 09:30

Március 11-én a terveknek megfelelően elindul a képzéssorozat a legalább egy éve Magyarországon élő román állampolgárokat itthoni cégalapításra ösztönözni hivatott, 40 000 ok, hogy Romániában vállalkozz! elnevezésű projekt keretében, ám a kezdeményezők, a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (Rove) és a LAM Alapítvány

az érdeklődők magas száma és az elhúzódó regisztrálási idő miatt a jelentkezési határidőt meghosszabbította három hónappal, vagyis június 11-ig.

Hirdetés

Minderről Nagy Tímea Zita projektmenedzser számolt be csütörtökön a Krónika megkeresésére.
Mint részletezte, az elmúlt félévben kifejtett intenzív kampányuknak köszönhetően a pályázati lehetőség sok érdeklődőhöz eljutott, csütörtökig 860-an regisztráltak a program honlapján, velük folyamatosan zajlik a kapcsolatfelvétel. Ugyanakkor – tette hozzá – a lemorzsolódás is magas, sokan nem felelnek meg a pályázati feltételeknek, továbbá a regisztrálási folyamat is lassúbb a tervezettnél, hosszú időt vesz igénybe a jelentkezési dokumentumok beküldése. Így

március 11-én a program kiírásában jelzett 260 személyből egyelőre csak az a 170 személy kezdi el a vállalkozói online képzést, akik már beküldték a regisztráláshoz szükséges dokumentációjukat, és az ellenőrzést követően bekerültek a célcsoportba.

Június 11-éig pedig folytatódik az eddig bejelentkezettek interjúztatása, a folyamatban lévő dokumentációk hiánypótlása, de még jelentkezhetnek új érdeklődők is – mutatott rá a projektmenedzser.

korábban írtuk

Negyvenezer ok a vállalkozásra: támogatást kapnak a Magyarországon élő román állampolgárok
Negyvenezer ok a vállalkozásra: támogatást kapnak a Magyarországon élő román állampolgárok

Szakmai és anyagi támogatást is nyújt a 40 000 ok, hogy Romániában vállalkozz! elnevezésű projekt a Magyarországon élő román állampolgároknak, akik itthon alapítanának céget.

Kik kerülhetnek be?

Emlékeztetett egyúttal, hogy azok kerülhetnek be a programba, akik teljesítik a jogosultsági feltételeket, vagyis román állampolgárként romániai lakhelyük az Észak-nyugati Fejlesztési Régió, vagyis Beszterce-Naszód, Bihar, Kolozs, Máramaros, Szatmár, illetve Szi-lágy megye, vagy a Központi Fejlesztési Régió, vagyis Brassó, Fehér, Hargita, Kovászna, Maros, Szeben megye valamelyik településére szól.

Életkorukat tekintve 18 és 64 év közöttieknek kell lenniük, a projektbe nem jelentkezhetnek azok a 16 és 24 év közötti fiatalok, akik nem rendelkeznek munkahellyel, és nem vesznek részt semmilyen jellegű oktatásban.

A programhoz való csatlakozásukat megelőzően ugyanakkor legalább 12 hónapig Magyarországon kellett tartózkodniuk,

és ezt a megfelelő iratok segítségével igazolniuk is kell – ilyen dokumentum lehet: lakcímkártya, ideiglenes vagy végleges tartózkodási engedély, lakcímbejelentő lap vagy regisztrációs kártya az EGT-országok állampolgárainak. A Romániában indítandó vállalkozás székhelye is e két régió valamely városában kell hogy legyen, és olyan ágazatot kell képviselnie, ami az Országos Versenyképességi Stratégia (SNC 2014–2020) szerint intelligens szakosodási potenciállal bír. Ilyen ágazat többek között a turizmus, az élelmiszeripar vagy a kreatív iparágak.

Az indítani kívánt vállalkozáshoz megfelelő szakmai tapasztalattal és/vagy tanulmánnyal is kell rendelkeznie a pályázónak, amit a megfelelő iratok segítségével igazolnia is kell.

Nagy Tímea Zita projektmenedzser Galéria

Nagy Tímea Zita projektmenedzser

Tíz ágazat, izgalmas ötletek

Kérdésünkre Nagy Tímea Zita kitért arra is, hogy összesen tíz ágazatban érkeznek be vállalkozási ötletek. De a számadatokon túl kapkodják a fejüket, hogy mennyi érdekes ötlet születik, és sajnálják, hogy nem lesz lehetőségük hozzájárulni az összes megvalósulásához. Néhány közülük:

van olyan jelentkező, aki a saját kutatásainak az eredményeként kifejlesztett egy alkoholos italt, amely pollenekből készül és ehhez különleges üveget is tervezett;

van olyan, aki kutyaétterem létrehozását tervezi, folyamatos friss ételek biztosításával; egy operaénekes hölgy kulturális rendezvényeket kíván szervezni; egy autószerelő exkluzív és mobil szolgáltatásokat biztosítana; vannak kézművesek, akik közül a projektmenedzser kiemelte azt, aki egyedi bábok készítésével foglalkozna. Rengeteg további ötlet van még: vándormozi, restaurátori, egészségügyi, idegenforgalmi, vendéglátóipari szolgáltatások, de a tervek között szerepel közösségi mosoda is. Számottevő ugyanakkor az IT-vállalkozásokat tervezők jelentkezése.

„Nehéz általános jellemvonásokat találni, nagyon szerteágazó a célcsoportunk érdeklődése. Igyekszem néhányat beazonosítani: életkorukat tekintve többnyire 23 és 45 év közöttiek, több a férfi jelentkezőnk, az IT-szektorból a legmagasabb az érdeklődés,

Idézet
általában nemrég költöztek át Magyarországra, még vannak élő kapcsolataik a szülőföldjükön élőkkel, sokan pedig a csaladtagjaikat is be szeretnék vonni a vállalkozásuk üzemeltetésébe”

– vont mérleget kérdésünkre Nagy Tímea Zita.

Miről szól a program?

Amint arról korábban beszámoltunk, a 40 000 ok, hogy Romániában vállalkozz! elnevezésű projektet a Rove és a LAM Alapítvány a Diaspora Start Up POCU (Humán Tőke Operatív Program) kiírás keretében indította útjára. A pályázat az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a Humán Tőke Operatív Program keretében valósul meg, összköltségvetése több mint 2 millió euró.

A 40 000 ok, hogy Romániában vállalkozz! fontos erénye a hasonló vállalkozástámogató programokhoz képest, hogy

szakmai képzést is nyújt a jelentkezőknek, aminek keretében a képzők külön figyelmet fordítanak minden résztvevő esetében a személyre szabott tanácsadásra, illetve segítik őket abban, hogy a versenyre benyújtandó üzleti terveik megfeleljenek a pályázati elvárásoknak.

A szakmai képzés online tanfolyam keretében valósul meg, ami román és magyar nyelven egyaránt elérhető, ezzel biztosítva, hogy a jelentkezők a saját anyanyelvükön sajátíthassák el a vállalkozás elindításához szükséges alapvető tudást és készségeket. A nagyjából 40 órát felvevő képzéssorozat interaktív formában valósul meg, ahol a mentorok nemcsak előadást tartanak, hanem a felmerülő kérdésekre is válaszolnak. Mindez pedig olyan felhasználóbarát platformon történik, ami akár mobileszközről is elérhető, így a résztvevők nincsenek helyhez kötve.

Az oktatás mellett a jelentkezők tagjaivá válnak egy virtuális támogatói hálózatnak, ahol intézmények, szervezetek, szakmai vállalkozások segítik őket információkkal, tanácsokkal a vállalkozásaik elindításában, működtetésében.

Az anyagi támogatás mellett a projekt másik kiemelt pontja a kezdeményezők szerint ugyanis a mentorprogram, amelyben minden induló vállalkozó tovább mélyítheti az eddig megszerzett ismereteit, és személyre szabott tanácsokat kaphat. A mentorok tehát nem csak addig követik figyelemmel a vállalkozások alakulását, ameddig elkészül az üzleti terv, hanem folyamatos segítséget nyújtanak, ezzel biztosítva, hogy életképes és hosszú távon fennmaradó vállalkozások szülessenek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
Hirdetés