
Az informatika és a telekommunikáció területén, Székelyföldön is ugyanannyit lehet keresni, mint Kolozsváron vagy Münchenben, csak kisebbek a költségek – hívták fel a figyelmet az ágazatban dolgozó háromszéki szakemberek.
2013. november 13., 17:362013. november 13., 17:36
A Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara IT és Telecom alosztálya a megalakulása óta eltelt két hónap alatt feltérképezte, hogy az ágazatban Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen 20-25 cég tevékenykedik, ugyanakkor legalább hatvan programozó dolgozik egyszemélyes vállalkozásként. Fontos, hogy tudjunk egymásról, hiszen kiderült, hogy egy kézdivásárhelyi cég nyolc angliai programozót foglalkoztat, holott, ha tudott volna róluk, helyieknek is adhatott volna munkát.
Minderről szerdai sajtótájékoztatóján számolt be Bihari Béla, az alosztály elnöke. Mint részletezte, virtuális csoportot hoztak létre, céljuk ugyanis, hogy partnerségben tudjanak együttdolgozni, megosszák az erőforrásaikat, együttműködjenek törvénytervezetek kidolgozásában, közösen képviseljék érdekeiket.
Ennek egyik első lépése, hogy december 19-20-án megszervezik az 1. Székelyföldi IT és Telecom konferenciát. Azért éppen akkor, mivel abban bíznak, hogy karácsony környékén sok külföldön dolgozó informatikus hazalátogat, és őket is be tudják vonni a konferencia munkálataiba, s sikerül őket hazacsábítani. Eddig negyven szakember jelentkezett az előadásokra és az azt követő műhelymunkára, mondta Bihari Béla. Az alosztály ugyanakkor egy mentorprogramot is meghirdet, végzős diákok jelentkezését várják, akik a műhelymunka során bemutatatják innovatív ötleteiket, amelyeket a jelenlevő vállalkozók felkarolhatnak.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!