
Összesen mintegy kétszáz nagyváradi munkahelyet kínálnak fel betöltésre azon a pénteki állásbörzén, amelyet Biharkeresztes önkormányzatának kezdeményezésére, az Eurobusiness Park közreműködésével szerveznek a határ menti magyarországi városban.
2015. november 05., 19:392015. november 05., 19:39
A Borsi úton lévő ipari park öt nagybefektetője, az Emerson, a Celestica, a FAIST Mekatronic, a Plexus és a Shinheung Electronics vesz részt a toborzón, ahol különböző szakképzettséget igénylő állásokra várnak jelentkezőket.
„Remélem, hogy lesz érdeklődés, mi megtettük, amit tudtunk\" – jelentette ki a Krónika megkeresésére Delia Ungur, az ipari parkokat üzemeltető és felügyelő váradi részvénytársaság vezetője. Elmondása szerint a határ túloldalán, de Nagyváradtól csak alig 17 kilométerre fekvő Biharkeresztes polgármestere és alpolgármestere kereste fel őket, és kérte a segítségüket az ottani magas munkanélküliségi ráta csökkentéséhez.
„Mi ennek igyekszünk most eleget tenni, és ez természetes, hiszen úgyis közös térségben élünk\" – ecsetelte az Eurobusiness Park menedzsere. Hangsúlyozta, a vállalatok újonnan létrehozott munkahelyeket kínálnak fel, nem voltak előzőleg leépítések, és a betöltetlen állások bárki számára „nyitottak\" lesznek. Érdeklődésünkre jelezte, hogy az állásbörzével vállalt munkájuk már része annak a feladatkör-bővítési törekvésnek, amelyet még augusztusban jelentettek be, és aktívabb munkaközvetítői tevékenységet is jelent.
Természetes átjárás
Azt még nem tudni, hogy az állásbörzének milyen fogadtatása lesz a magyarországi városban, azt viszont igen, hogy az önkormányzat illetékesei nagy reményeket fűznek a projekthez. „Mindez voltaképp egy véletlen találkozás eredménye. Nekik munkások kellenek, nálunk pedig sok a munkanélküli\" – magyarázta lapunknak Barabás Ferenc.
Biharkeresztes polgármestere már amikor a két város közötti autóbuszjáratot szeptemberben újraindították, bízott abban, hogy a helyiek könnyebben találnak majd állást. Emlékeztetett rá, hogy a határ mentén már jelenleg is sokan vannak, akik Nagyváradról költöztek át, de munkahelyük változatlanul Bihar megyébe kötik őket. A mostani állásbörzén amúgy a Hajdú-Bihar megyei ipari és kereskedelmi kamara is jelen lesz, amely a magyarországi cégeket képviselve toboroz munkaerőt, Barabás pedig mindössze annyit szeretne elérni, hogy az emberek találjanak maguknak állást. „Hogy ez mennyire sikerül, abban már nem én döntök\" – tette hozzá.
Köstner Dávid, Biharkeresztes aljegyzője is abban bízik, hogy a kezdeményezés olyan sikeres lesz, amekkora reményeket fűznek hozzá. „A közfoglalkoztatás csökkenti a munkanélküliség arányát, de a város célja, hogy a normális munkába visszavezesse a helyieket\" – ecsetelte.
Rámutatott, hogy az Auchan bevásárlóközpont támogatásával a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) által újraindított autóbuszjárat hatalmas segítséget jelent. „Nemcsak a munka terén, hanem a mindennapi életben is segít, hiszen elég közel van egymáshoz a két város, folyamatos az átjárás\" – magyarázta. Hozzátette, hogy szeretnének Biharkeresztes területén további megállókat is létesíteni, hogy a helyieknek ne kelljen nagy távolságokat megtenniük gyalog vagy kerékpárral akkor, amikor a váradi járattal kell utazniuk.
Nyitott kapuk
Az NHKV vezetője, Csuzi István azt már szeptemberben jelezte, hogy a határon túl közel hétszáz romániai állampolgár él, akik közül többen Nagyváradra járnak dolgozni, ezért ha lesz rá igény, akkor bővíteni fogják a járatok számát a reggeli órákban. Ez az igény érkezhet majd azon keresztesiek részéről is, akiknek pénteken sikerült, valamelyik vállalatnál elhelyezkedniük.
Az amerikai Emersonról tudni kell, hogy idén 80 millió eurós beruházással számolt nagyváradi gyártelepén, a kanadai Celestica pedig 3,5 millió lej állami támogatást kért a nagyváradi szolgáltatói központjához, ami nagyjából száz új munkahelyet teremt. A fent említett vállalatokkal egyetemben már korábban megvetették a lábukat a nagyváradi ipari parkban, és az Eurobusiness Park inasiskolájának működtetéséhez is hozzájárulnak.
Barabás Ferenc különben korábban említette, hogy az autóbuszjárat révén talán a biharkeresztesiek is részt vehetnek majd a váradi szakoktatásban. Ezzel kapcsolatban Delia Ungur lapunknak most jelezte, hogy erről már valóban tárgyaltak, de egyelőre semmilyen konkrét döntés nem született az ügyben. „Még tanulmányoznunk kell az erre vonatkozó oktatásügyi előírásokat, de nekünk nincs ellenvetésünk az ellen, ha a határon túlról is érkeznek hozzánk tanulók\" – szögezte le.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!