Hirdetés

Hatalmas a „gazdagsági” szakadék

Továbbra is Luxemburg az Európai Unió leggazdagabb tagállama: vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a 28 tagú közösségben a nyugat-európai nagyhercegség – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat). 

Hírösszefoglaló

2015. december 13., 18:062015. december 13., 18:06

2015. december 13., 18:312015. december 13., 18:31

Tavaly Luxemburgban az egy főre jutó GDP 266 százaléka volt az uniós átlagnak. Jócskán lemaradva, a második helyen áll Írország, az átlag 134 százalékával.

Összesen 11 tagállamban – Luxemburg és Írország mellett Hollandia (131 százalék), Ausztria (130 százalék), Dánia (125 százalék), Németország (124 százalék), Svédország (123 százalék), Belgium (119 százalék), Finnország (110 százalék), Nagy-Britannia (109 százalék) és Franciaország (107 százalék) – haladta meg az uniós átlagot az egy főre jutó GDP.

Az átlagnál legfeljebb 30 százalékponttal alacsonyabb kategóriába ugyancsak 11 ország került be: Olaszország (96 százalék) és Spanyolország (91 százalék), majd sorrendben Csehország (85 százalék), Málta (84 százalék), Szlovénia (83 százalék), Ciprus (82 százalék), Portugália (78 százalék), Szlovákia (77 százalék), Észtország (76 százalék) Litvánia (75 százalék) és Görögország (73 százalék) következik. 

Lengyelországban és Magyarországon az egy főre jutó GDP egyaránt 68 százaléka volt az uniós átlagnak. A sereghajtó Lettországban 64, Horvátországban 59, Romániában 55, Bulgáriában pedig 47 százalékra rúg ez az arány. 

Az AIC-mutatót nézve is Luxembourg az első, az EU-s átlag 141 százalékával. Az átlag fölött tíz ország teljesít: Luxembourg mögött Németország (123 százalék), Ausztria (122 százalék), Dánia (115 százalék), Nagy-Britannia (115 százalék), Belgium (114 százalék), Finnország (114 százalék), Hollandia (113 százalék), Franciaország (112 százalék) és Svédország (111 százalék). 

Az átlagnál legfeljebb 30 százalékponttal alacsonyabb kategóriába 12 ország szerepel: Olaszország (98 százalék), Írország (96 százalék), Ciprus (90 százalék), Spanyolország (88 százalék), Görögország (83 százalék), Portugália (83 százalék), Litvánia (81 százalék), Málta (79 százalék), Szlovákia (77 százalék), Csehország (76 százalék), Szlovénia (75 százalék) és Lengyelország (74 százalék).

A maradék hat ország csoportját Észtország vezeti 68 százalékkal, majd Lettország következik 65 százalékkal, Magyarország 63 százalékkal, Horvátország 60 százalékkal, Románia 57 százalékkal, végül pedig Bulgária 51 százalékkal. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés