
Fotó: Pixabay.com
Felerősödött, és 2016-ban csúcsot döntött Romániában a belső migráció – közölte az Országos Statisztikai Hivatal (INS) adatait elemezve a Pressone.ro portál.
2017. október 23., 15:412017. október 23., 15:41
Az INS adatai szerint 2016-ban 389 ezer romániai állampolgár költözött az ország egyik településéről egy másik településére, és
A statisztikai adat azokra vonatkozik, akik bejelentették a hatóságoknál az új lakcímüket. Amint a portál megállapította, a tényleges belső migráció ennél jóval nagyobb arányú.
A belső migráció negyed évszázados adatait elemezve a cikkíró megállapította:
A statisztika érdekessége, hogy Bukarest immár tíz éve több embert bocsát ki, mint amennyit befogad. Esetében azonban a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a várost gyűrűként körülvevő Ilfov megye, és az ettől délre fekvő Giurgiu megye nagy számban vonzotta a Bukarestből elvándorlókat is. A Kárpátokon túli Romániában ezek mellett csupán a tengerparti Konstanca megye és a moldvai Iași megye tudott gyarapodni a belső migrációnak köszönhetően.
A tíz gyarapodó megye közül a többi hat Erdélyben található. Amint a portál megállapította:
Az ország 32 megyéjéből – köztük Maros, Hargita és Kovászna megyéből, illetve a szintén jelentős magyar lakossággal rendelkező Szilágy és Szatmár megyéből – nemcsak a külföldi lehetőségek, hanem Románia jobban fejlődő megyéi is elvonzották az elmúlt 25 évben a mobilis rétegeket.
A Pressone.ro elemzése szerint a gyarapodó tíz megye és a főváros 1992-ben az ország lakosságának a harmadrészét ölelte fel, azonban e területeken mára a népesség csaknem fele lakik. A vonzó és leszakadó megyék közti különbségek Románia 2007-es EU-csatlakozása után felerősödtek. Az elemzés készítői szerint a romániai elitnek el kell döntenie, hogy a felemelkedő régiók húzóerejének növelésére, vagy a leszakadók felzárkóztatására összpontosít a következőkben.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!