2012. augusztus 01., 09:162012. augusztus 01., 09:16
A cég tájékoztatása szerint a bővítés révén ez év végéig 300 új munkahelyet teremtenek majd. Az új termelőegység alapterülete több mint 7 ezer négyzetméter, és gépjárművek fűtő- illetve hűtőberendezései számára gyártanak majd itt vezetékeket.
A vállalat vezetősége szerint a gyárban a napokban készült el a 135 milliomodik kábel. Amint Andreas Witkowski vezérigazgató elmondta, a bővítés révén a gyár a térség egyik legnagyobb termelőegységévé nőtte ki magát. A vállalat 2001-ben nyitotta meg első részlegét Nagykárolyban, majd 2006-ban és 2007-ben újabb csarnok készült el. A cég világszinten is az egyik legnagyobb alkatrészgyártó vállalatok közé tartozik, és 46 országban 164 ezer alkalmazottat foglalkoztat, Romániában pedig hét termelőegységet és három kutatóközpontot hozott eddig létre.
Kovács Jenő nagykárolyi polgármester szerint igen örvendetes, hogy a város legnagyobb gyára terjeszkedik, hisz kellenek a munkahelyek, és a vállalatok által befizetett adó is nagyon jól jön a helyi költségvetésben. „A város saját éves bevétele 19 millió új lej körül van, melynek többségét a nagyobb vállalatok fizetik – magyarázta az elöljáró. – Az ígéretek szerint más gyárak is bővítik tevékenységüket, így az elkövetkező két évben körülbelül ezer új munkahely jöhet létre.” Kovács Jenő arra is kitért, hogy ha a nagykárolyiakat megkérdeznék, a legtöbben azt mondanák, hogy jól fizető munkahelyekre van leginkább szükség a városban, mivel az elmúlt hónapokban eszközölt javítási munkálatok következtében az utak lekerültek a kívánságlista első helyéről.
„Hamarosan elérhetjük azt, hogy érdemesebb lesz itthon maradni, mint napszámosmunkára elszegődni külföldre” – vélekedett Kovács Jenő. Az elöljáró szerint ha a tervezett beruházások megvalósulnak, nem lesz gond a városban megkezdett fejlesztési munkálatok finanszírozásával. A ContiTech Nagykárolyi részlegénél eddig körülbelül 1200 alkalmazottat foglalkoztattak, számuk a közeljövőben 1500-ra emelkedik majd.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.