2011. augusztus 23., 21:292011. augusztus 23., 21:29
A tárca honlapján is olvasható tervezet értelmében a kibocsátott káros anyag mennyiségének függvényében számítják ki az egyes gépjárművekre érvényes illetéket. Ily módon a tervek szerint a jelenlegihez képest akár 30 százalékkal is csökkenhet a fizetendő összeg.
Azon, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai, akiknek autója részecskeszűrővel is föl van szerelve, mintegy 25 százalékkal fizetnek majd kevesebbet. Ugyanakkor azon járművek esetében, amelyeket a regisztrációs adó 2007-es bevezetése előtt írattak forgalomba Romániában, az első, belföldi értékesítés során utólagosan kell kifizetni az illetéket, kivéve azon járműveket, amelyek a veterán autó kategóriába tartoznak, vagy amelyeket külföldi kormányok, illetve nemzetközi vagy nonprofit szervezetek ajándékoztak a közintézményeknek.
A 2007 előtt forgalomba íratott autók esetében a környezetvédelmi illetéket a szén-dioxid-kibocsátás, a hengerkapacitás és a motor környezetszennyezési fokozatának függvényében számítják ki. Az európai bíróság döntése értelmében viszszatérítendő különbözetre azok jogosultak, akik 2008 júliusától mostanáig fizettek környezetvédelmi illetéket.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.