
Fotó: Kristó Róbert
A Környezetvédelmi Alap (AFM) bejelentette: indul a Roncsautó- és a Roncs Plusz program. A szakhatóság közleményéből kiderül, az iratcsomókat május 30-a és június 3-a között nyújthatják be azok a gyártók, importőrök és forgalmazók, akik részt szeretnének venni a gépkocsipark felújítását célzó és a melegházhatást okozó gázok kibocsátását visszaszorítani hivatott programban.
2016. május 28., 13:252016. május 28., 13:25
2016. május 28., 17:132016. május 28., 17:13
A részvételi feltételek, illetve a pályázati iratcsomóba kért dokumentumok listája 2016. május 25-én megjelentek a 397.-es számú Hivatalos Közlönyben, illetve megtekinthető a Környezetvédelmi Alap honlapján. Az iratcsomók elbírálását követően közlik az AFM honlapján a két programban részt vevőket, ugyanott lehet tájékozódni azokról a vállalkozásokról is, amelyek begyűjtik és kezelik a használatból kivont személygépkocsikat. Ezt követően kapcsolódhatnak be a nyolcévesnél régebbi autójukat újra váltani akaró magánszemélyek.
Mint ismeretes, idén a roncsprogram költségvetése 220 millió lej, amiből azonban 75 millió lejt csak elektromos vagy hibrid autók vásárlására lehet fordítani. Amint arról beszámoltunk, a kormány alaposan megkésett a programmal, hiszen korábban azt ígérték, hogy legkésőbb április elsejétől elindul. Az elmúlt időszakban a forgalmazók elégedetlenségüknek adtak hangot, mivel ők áprilisi rajttal terveztek. Jakab Attila, az AFM elnöke korábban azt mondta, a magánszemélyek leghamarabb június 6-án iratkozhatnak fel hivatalosan a dílereknél az új gépkocsi megvásárlására.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!