2009. július 01., 13:472009. július 01., 13:47
Hat hónapos határidőt ad a kormány a gazdasági válság által sújtott vállalatoknak az adóhátralékaik kifizetésére. A kedd esti kormányülésen elfogadott rendelet értelmében a kabinet a kedvezmény igénybevételéhez azt szabja feltételül, hogy a cégek a továbbiakban időben fizessék be az adót. „Ezzel a rendelettel azon cégeket kívánjuk támogatni, amelyeknek 2008 szeptember 30-án nem volt adóhátralékuk, amelyeknek a gazdasági válság miatt megrendült a pénzügyi helyzete, és most végrehajtás vagy csőd fenyegeti őket az adósságok miatt” – mutatott rá a döntés hátterére Emil Boc kormányfő. Mint kifejtette, a segítség abban áll, hogy az érintett cégeknél nem jelenik meg a végrehajtó, hogy behajtsa az államkincstárral szembeni adósságokat, ugyanakkor hangsúlyozta: ennek feltétele az, hogy a továbbiakban havi rendszerességgel fizessék az adósságaikat. A kormányfő szerint ez lehetőséget biztosít a cégeknek arra, hogy megőrizzék a munkahelyeket és folytassák a termelést. Gheorghe Pogea pénzügyminiszter közölte, azon cégek jelentkezhetnek, amelyek naprakészek az adóbevallással, és nem állnak felszámolás alatt.
| Emil Boc kormányfő cáfolta, hogy a kormány emelné a 19 százalékos áfát és a 16 százalékos egységes adókulcsot, miután a sajtóban olyan hírek jelentek meg, miszerint a Pénzügyminisztérium fontolgatja az adóemelést. Boc leszögezte, hogy intézményes keretek között eddig sem a kormányban, sem politikai testületekben nem került szóba az adóemelés. A Szociáldemokrata Párt a jövedelmek progresszív adóztatásának visszaállítását szorgalmazza. A jegybank elnöke viszont ellenzi az adóemeléseket. |
Mint kifejtette, a programot igénybe venni kívánó cégeknek a területileg illetékes adóhivatalnál kell kérelmezniük az adósság kifizetésének elhalasztását, amelyek a kérvényt 15 napon belül bírálják majd el. A halasztás ugyanakkor érvényét veszti, ha a cég nem fizeti naprakészen az adót a kedvezmény biztosításáról szóló határozat kibocsátása után. A halasztást ugyanakkor egy évben csupán egyszer kérhetik. A lehetőséggel 2009. december 20-áig élhetnek az érintettek.
Emil Boc ugyanakkor leszögezte: a lépést nem lehet adóamnesztiának tekinteni. „Nem adóamnesztiáról, nem adósságátütemezésről van szó, csupán az adósságok kifizetésének hat hónappal való elhalasztásáról. A cégeknek garantálniuk kell, hogy képesek fizetni az adósságokat, ugyanakkor a késedelmi kamatok folyamatosan rátevődnek az összegre” – hangsúlyozta a kormányfő. A fizetőképességet banki garancialevéllel vagy egyéb módon kell igazolni.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.