Hirdetés

Hajba kaptak az orosz turistákon

Konfliktust szültek a romániai idegenforgalmi vállalkozók körében az orosz turisták idecsalogatása érdekében tett intézkedések – mint kiderült, két küldöttség is járt az elmúlt időszakban Moszkvában, ám előzetesen nem egyeztettek. 

Bálint Eszter

2016. február 03., 16:302016. február 03., 16:30

A Romániai Turisztikai Munkáltatók Szövetségéhez (FPTR) csatlakozott tengerparti szállodatulajdonosok közleményben hívják fel a figyelmet arra, hogy Corina Martin, a Románia idegenforgalmi népszerűsítését zászlajára tűző szövetség (FAPT) elnöke múlt heti oroszországi útja során olyan ígéreteket tett, amelyeket ők egyszerűen nem tudnak teljesíteni.

Martin Moszkvában indította útjára a Tengerpart az oroszoknak programot, aminek díjszabása – elmondása szerint – 10 euró/éjszakától indul egy négycsillagos Fekete-tenger-parti szállodában. A vállalkozók viszont azt mondják, ők ennyi pénzért nem tudnak orosz turistákat fogadni, és felróják az FAPT-nek, hogy megkérdezésük nélkül nyilatkozott a nevükben, aminek a végeredménye az lesz, hogy rossz fényben fog feltűnni a román vendéglátás. Egyúttal közleményükben felszólították Martint, hogy nevezze meg azokat a szállásadókat, akik jelezték neki, hogy csatlakozni kívánnak az orosz turistákat megcélzó akcióhoz.

Ugyanakkor azt is kérik az FAPT-től, hogy közölje, milyen időszakra gondolt ilyen mértékű kedvezményre, a csúcsszezonban is ilyen alacsony díjszabást várnak, vagy csak „a szezon két végén”. „Az orosz turisták idecsalogatásának ötlete nem rossz, azonban az FPTR úgy értékeli, hogy az a több mint hárommillió orosz, aki tavaly Antalyában all inclusive rendszerben nyaralt, ahol az árak egy főre meghaladják a 600–700 eurót egy nyaralásra, nem fog a 10 euró/éjszakás ajánlatokra vadászni, amiket egyes szállodák nálunk csak a szezon két végén tudnak maguknak megengedni” – fejtik ki a közlemény szerzői.

Az FPTR egyúttal támogatásáról biztosította Anca Nedeát, az Országos Turisztikai Hatóság (ANT) elnökét, aki hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Corina Martin – „aki az akció meghirdetése előtt nem konzultált az ágazat képviselőivel” – intézkedése negatívan befolyásolja a román idegenforgalom megítélését. „Információink szerint Románia moszkvai nagykövetsége is feleslegesnek és ártalmasnak nevezte Martin asszony moszkvai bejelentését két nappal azelőtt, hogy az orosz fővárosba érkezett volna Románia hivatalos küldöttsége, élén Nedea asszonnyal” – fogalmaznak a Romániai Turisztikai Munkáltatók Szövetségének képviselői.

Amint arról beszámoltunk, Románia hivatalos küldöttségében részt vett Anca Nedea, az ANT elnöke, valamint Aurelian Marin, az Utazási Irodák Országos Szövetségének (ANAT) elnöke, és további 20 utazásszervező is elutazott az orosz fővárosba. „Magunkkal vittük a szállodások képviselőit is, hogy közösen meg tudjuk győzni az orosz turistákat, széleskörű ajánlatunk van, és hogy végül szerződéseket is kössünk” – közölte az ANT-elnök a hét elején. Elmondta, akciójuk nyomán idén és jövőre összesen legalább 100 ezer orosz turistára számítanak, miközben jelenleg éves szinten mintegy 30 000 orosz turista érkezik Romániába.

Nőtt a vendégéjszakák száma

Romániában tavaly csaknem 16 százalékkal nőtt a turisták által eltöltött vendégéjszakák száma az előző évhez képest – tájékoztatott szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS). 2015-ben a vendégéjszakák száma elérte a 23,445 milliót, ami 15,9 százalékos növekedésnek felel meg. Ebből 81 százalékkal a hazai turisták részesedtek, a többi 19 százalékot pedig a külföldiek teszik ki.
A belföldön utazók szállodákban és panziókban átlagban 2,5 éjszakát töltöttek, a külföldiek kettőt. A  kereskedelmi szálláshelyekre tavaly 17,2 százalékkal több, 9,898 millió turista érkezett. A külföldi turisták száma elérte a 2,234 milliót, 16,9 százalékkal nőtt a 2014-es 1,911 millióhoz képest. Döntő többségük, 1,664 millió Európából érkezett. Látványosan – több mint 41 százalékkal – megnőtt viszont az ázsiai turisták száma: 319 ezren látogatták meg Romániát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
Hirdetés