Hirdetés

Gyorsvasút kötné össze Budapestet Konstancával

A Román Vasúttársaság (CFR) most készíti elő a dokumentációt a Romániát átszelő gyorsvasút előzetes megvalósíthatósági tanulmányának elkészítéséről szóló pályázathoz – jelentette be csütörtökön Jean Nicolaos, a CFR stratégiai és nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetője.

Balogh Levente

2012. február 17., 09:572012. február 17., 09:57


Mint kifejtette, a pályáztatást megelőzően nyilvános vitát kezdeményeznek a gyorsvasút megvalósításának várható hatásairól, az egyeztetéseken megfogalmazott következtetéseket pedig beemelik az előzetes megvalósíthatósági tanulmányba. „Ez ügyben már magyarországi és osztrák partnereinkkel is tárgyaltunk, hogy a Bécs–Budapest útvonalat folytassuk Bukarest felé” – ecsetelte Nicolaos. Mint kifejtette, a legfőbb probléma az, merre vezessen a gyorsvasút útvonala.

„A vonalnak valahol a magyar határnál kell kezdődnie, és Konstancánál kell véget érnie. Az egyértelmű, hogy az egyik szakasz Bukarest és Konstanca között fut majd, arról ugyanakkor még tárgyalnunk kell, hogy Bukarestig hol jut el: a Déli-Kárpátokon keresztül vagy valahol délen, Craiova környékén. Ezt még meglátjuk” – mondta a vasúttársaság illetékese. Nicolaos hozzátette, a projekt kompatibilis az Európai Bizottság által kidolgozott Közlekedési fehér könyvben lefektetett célokkal. A dokumentum szerint 2050-ig meg kell épülnie egy európai gyorsvasútnak.

Ennek értelmében 2030-ig az európai gyorsvasúthálózatnak el kell érnie a jelenlegi hossz háromszorosát. Romániát  még 2008-ban bízták meg a gyorsvasút tervének koordinálásával. A román és a magyar közlekedési minisztérium képviselői a 2007. novemberi nagyszebeni közös kormányülés keretében írták alá a megállapodást a nagy sebességű, az európai vasúti közlekedési hálózathoz kapcsolódó vasútvonal jövőbeni megvalósításáról a Budapest–Bukarest–Konstanca vonalon. Bukarestben már korábban is megfogalmazták: ez a terv jól illeszkedik azoknak az európai projekteknek a sorába, amelyek szerint Strasbourg és Budapest között jönne létre ilyen vasútvonal.

Az említett vasút Frankfurton keresztül, München és Bécs érintésével érhet majd a magyar fővárosba. A négy évvel ezelőtti becslések szerint a Budapest–Konstanca szakasz mintegy 800 kilométer hosszú lenne, és 220–250 kilométeres óránkénti sebességgel száguldhatnának rajta a szerelvények. A román szakasz megépítésének költségei elérhetik a 8 milliárd eurót, a változó domborzati viszonyok ugyanis jelentősen megdrágítják az építést.

Egy korábbi becslés szerint a nagy sebességű vasút számára építendő vonal egy kilométeres sík területen 2 millió euróba kerül, hegyvidéken az összeg a 40 milliót eurót is elérheti, ha pedig alagutakat is fúrni kell, a költségek ennél is magasabbak lehetnek. A finanszírozást uniós forrásokból szeretnék biztosítani, de az illetékesek nem zárták ki, hogy a projekt egyes szakaszait az állam és a n B. L.
------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés