2012. február 17., 09:572012. február 17., 09:57
Mint kifejtette, a pályáztatást megelőzően nyilvános vitát kezdeményeznek a gyorsvasút megvalósításának várható hatásairól, az egyeztetéseken megfogalmazott következtetéseket pedig beemelik az előzetes megvalósíthatósági tanulmányba. „Ez ügyben már magyarországi és osztrák partnereinkkel is tárgyaltunk, hogy a Bécs–Budapest útvonalat folytassuk Bukarest felé” – ecsetelte Nicolaos. Mint kifejtette, a legfőbb probléma az, merre vezessen a gyorsvasút útvonala.
„A vonalnak valahol a magyar határnál kell kezdődnie, és Konstancánál kell véget érnie. Az egyértelmű, hogy az egyik szakasz Bukarest és Konstanca között fut majd, arról ugyanakkor még tárgyalnunk kell, hogy Bukarestig hol jut el: a Déli-Kárpátokon keresztül vagy valahol délen, Craiova környékén. Ezt még meglátjuk” – mondta a vasúttársaság illetékese. Nicolaos hozzátette, a projekt kompatibilis az Európai Bizottság által kidolgozott Közlekedési fehér könyvben lefektetett célokkal. A dokumentum szerint 2050-ig meg kell épülnie egy európai gyorsvasútnak.
Ennek értelmében 2030-ig az európai gyorsvasúthálózatnak el kell érnie a jelenlegi hossz háromszorosát. Romániát még 2008-ban bízták meg a gyorsvasút tervének koordinálásával. A román és a magyar közlekedési minisztérium képviselői a 2007. novemberi nagyszebeni közös kormányülés keretében írták alá a megállapodást a nagy sebességű, az európai vasúti közlekedési hálózathoz kapcsolódó vasútvonal jövőbeni megvalósításáról a Budapest–Bukarest–Konstanca vonalon. Bukarestben már korábban is megfogalmazták: ez a terv jól illeszkedik azoknak az európai projekteknek a sorába, amelyek szerint Strasbourg és Budapest között jönne létre ilyen vasútvonal.
Az említett vasút Frankfurton keresztül, München és Bécs érintésével érhet majd a magyar fővárosba. A négy évvel ezelőtti becslések szerint a Budapest–Konstanca szakasz mintegy 800 kilométer hosszú lenne, és 220–250 kilométeres óránkénti sebességgel száguldhatnának rajta a szerelvények. A román szakasz megépítésének költségei elérhetik a 8 milliárd eurót, a változó domborzati viszonyok ugyanis jelentősen megdrágítják az építést.
Egy korábbi becslés szerint a nagy sebességű vasút számára építendő vonal egy kilométeres sík területen 2 millió euróba kerül, hegyvidéken az összeg a 40 milliót eurót is elérheti, ha pedig alagutakat is fúrni kell, a költségek ennél is magasabbak lehetnek. A finanszírozást uniós forrásokból szeretnék biztosítani, de az illetékesek nem zárták ki, hogy a projekt egyes szakaszait az állam és a n B. L.
------
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.