
A kormány nem változtat a költségvetéssel kapcsolatos álláspontján a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülésén, a kabinet a büdzsébe foglaltak mentén képzeli el a 2017-es esztendőt – szögezte le az Antena 3 hírcsatornának adott vasárnap esti interjúban Sorin Grindeanu miniszterelnök.
2017. január 30., 16:472017. január 30., 16:47
„Nem kértünk egyebet, mint ami egy évvel ezelőtt történt. Nem kértünk megkülönböztetett bánásmódot, talán az államelnöki hivatalnak a kormányülés utáni közleménye sokakat félrevezetett. A dolgok így állnak: 2015-ben december 9-én tartották meg a kormányülést, a CSAT jóváhagyása nélkül elfogadták a költségvetés tervezetét, és beterjesztették a parlament elé. December 10-én volt a CSAT ülése. Én kormányfőként mindössze abban reménykedtem, hogy ugyanolyan bánásmódban lesz részünk, mint a tavaly. Hogy beterjeszthetem a parlament elé a büdzsét\" – jelentette ki a kormányfő.
Leszögezte, elmegy a védelmi tanács keddi ülésére, de a kormány nem változtat a költségvetéssel kapcsolatos álláspontján. Arra a kérdésre, számít-e arra, hogy a CSAT ülésén Klaus Johannis államfő ellenezni fogja a büdzsé tervezetét, a miniszterelnök azt mondta, mandátuma kezdetén még „konstruktívabban\" állt hozzá, de egyre „szkeptikusabb\". „Szeretném, ha kedden meglepetés érne, és dolgok konstruktívan alakulnának\" – tette hozzá.
Amint arról korábban beszámoltunk, a kormány pénteki ülésén nem fogadta el a 2017-es évi állami költségvetés tervezetét, mivel nem volt meg ehhez a CSAT jóváhagyása. Az államelnöki hivatal pénteken közleményt adott ki, amelyben azt állították, hogy a kormány anélkül járt el, hogy egyeztetett volna a védelmi tanáccsal, és „egyoldalúan\" dolgozta ki a költségvetést.
Johannis ugyanakkor már csütörtökön, a Sorin Grindeanuhoz intézett levelében a nemzetbiztonsági kiadások csökkentése ellen foglalt állást. Az elnök ezt indokolatlannak és időszerűtlennek nevezte, súlyos hibának és felelőtlenségnek tartva a kormány tervezetét, óva intve a kabinetet attól, hogy kockára tegye Románia, illetve állampolgárai biztonságát. Liviu Dragnea PSD-elnök szerint viszont Johannis azért hívta össze a védelmi tanácsot a költségvetés témájában, mert a kormány kevesebb pénzt szán idén az elnöki hivatal működésére. A CSAT különben konzultatívan véleményezheti a büdzsétervezetet, amelyről a parlament szavaz.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
szóljon hozzá!