
Rekordszámú, megalapítása óta a legtöbb kivizsgálást véglegesíti idén a Versenytanács, amely az év második felében az állami támogatásban részesülő polgárok és cégek adatbázisát is elkészíti – számolt be a Mediafax hírügynökségnek Bogdan Chiriţoiu, a piacot felügyelő hatóság vezetője.
2015. augusztus 22., 16:152015. augusztus 22., 16:15
2015. augusztus 22., 19:252015. augusztus 22., 19:25
Mint rámutatott: a következő időszakban több mint húsz kivizsgálás ügyében döntenek. „Nem nagy nevekről, jelentős üzleti forgalmat lebonyolító vállalatokról van szó, mint ahogy eddig megszokhattuk, de az ellenőrzések több ágazatot is lefednek: például az IT-, a festékgyártó és a földgázszállítási infrastruktúra kiépítésével foglalkozó szektort, de mozikban is vizsgálódott a hivatal\" – fejtette ki.
A Versenytanács számára az év második felében az állami juttatásokra jogosult személyek és vállalkozások adatbázisának megvalósítása jelenti a prioritást. A projekt értéke 7,8 millió lej, ezt európai uniós alapokból finanszírozzák.
Chiriţoiu rámutatott: az Európai Bizottság egyik feltétele ahhoz, hogy Románia jövő évben is EU-s alapokban részesüljön, hogy az adatbázis már jövő évben működjön. Az elképzelés szerint minden romániai hivatal, amely állami támogatást nyújt, egy közös online felületen regisztrálja majd a jogosultakat, így „bármikor ellenőrizni lehet, hogy mire költik az uniós és az állami pénzeket\". A Versenytanács a projekt keretében a Különleges Távközlési Rendszerrel (STS) működik együtt.
Chiriţoiu arról is beszámolt, hogy hamarosan módosítják a tisztességes versenyhelyzetre vonatkozó jogszabályt, eszerint a törvénytelenségen kapott cégeknek kisebb bírságot kell majd befizetniük, amennyiben beismerik, hogy illegálisan cselekedtek. A rendeletet jelenleg vitatja a parlament. „Így a vállalkozás is nyer, mert kevesebbet kell fizetnie, a Versenytanács pedig időt és pénzt takarít meg azzal, hogy hamarabb lezárhatja a kivizsgálásokat\" – magyarázta a hatóság vezetője.
Hamarosan a Versenytanács szerkezetében is változások várhatóak, a Világbank ugyanis azt javasolta, hogy hatékonyabban különítsék el a végrehajtással foglalkozó, vagyis az ellenőrzéseket lebonyolító, illetve a döntéshozók, azaz a vezetőtanács hatáskörét.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!