2008. szeptember 04., 00:002008. szeptember 04., 00:00
A cég szakemberei a szoftver hivatalos, kedd esti bemutatóján is hangsúlyozták: a böngésző készítését teljes egészében a nulláról kezdték, és mintegy kétéves munkával alkották meg. Az elképzelés az volt, hogy míg a jelenlegi böngészők születésének idején még nem voltak jelentősebb webes alkalmazások, addig manapság mindenki videót néz, chatel, szöveget szerkeszt, levelezőprogramot futtat. Az új szoftver az Apple Safari böngészőjével közös alapokon, a Webkit keretrendszeren nyugszik, de készítésében olyan mérnökök is részt vettek, akik a Mozilla Firefoxon is dolgoztak. A Chrome szoftverkódja is nyílt forráskódú, így bármely vállalkozó kedvű fejlesztő kibővítheti. Egyelőre a böngésző kizárólag windowsos verzióban, de már a premier napján 43 különböző nyelvi változatban, így magyarul is elérhető, később azonban Linux és Mac platformokra is elérhetővé teszik majd. A Google azt ígéri, a Chrome gyorsabban tölti majd be az oldalakat, mint riválisai.
Hírösszefoglaló
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.